A Rams szerződtette Will Witherspoon-t

A tegnapi napon hivatalossá vállt, hogy Will Witherspoon visszatér korábbi csapatához a St. Louis Rams-hez. A védő 2006 és 2009 között már volt a Rams játékosa. 2009 októberében az akkori general manager Billy Devaney eltradelte Witherspoon-t a Philadelphia Eagles-el, az elkapó Brandon Gibson-ért és egy ötödik körös Draft pickért.

A 11 éves veterán linebacker egyike volt azon három játékosnak akik a múlt hónapban ellátogattak a Rams csapatához. A szintén szabadügynök Takeo Spikes-t és Chris Gocong-ot kellett legyőznie a mostani szerződéshez. Gocong iránt egyébként érdeklődik egy másik, egyelőre meg nem nevezett csapat így hamarosan a Cleveland Browns volt játékosa is aláírhatja új szerződését.

Witherspoon-t a 2002-es Draft harmadik körében választotta ki a Carolina Panthers. Az Eagles és a Rams csapatán kívül még három évig a Tennessee Titans játékosa volt. 936 tacklet, 26 sacket és 13 inetrceptiont szerzett. 2007-ben a St. Louis Rams legértékesebb játékosának választották, miután két egymást követő szezonban is csapatának legtöbb tacklejét szerezte.

Nem csak a város és a csapat lesz ismerős Witherspoon számára hanem az edzői stáb több tagja is. A vezetőedző Jeff Fisher-el egy éven keresztül, a vezetőedző asszisztens Dave McGinnis-el két éven keresztül és az új linebacker edzővel Frank Bush-al három éven keresztül dolgozott együtt a Tennessee Titans csapatánál.

Az igaz, hogy sikerült új csapatot találnia a veterán védőnek, de még mindig nagyon messze van a pályától. Posztján igen erős versenytársak várják St. Louisban. James Laurinaitis és Jo-Lonn Dunbar kezdő helye megkérdőjelezhetetlen és kettejük mellé (mögé) az idei Draft első körében kiválasztották Alec Ogletree-t. Witherspoon  mindenképpen mint egy biztonsági tartalék fogja elkezdeni a következő szezont, de esetleges sérülések vagy gyengébb produkciók könnyen átírhatják az előzetes forgatókönyvet.

(nfl.com, Fotó: gridironfans.com, )