Beharangozó: Seahawks - Jaguars

A 49ers kiütése után egy sokkal könnyebbnek látszó feladat előtt a Seahawks, hiszen a liga egyik leggyengébb csapata, a Jacksonville Jaguars látogat a világ leghangosabb stadionjába. A mérkőzés vasárnap este 22.25-kor kezdődik.

A meccs pikantériája, hogy Gud Bradley a Jax főedzője tavaly még a Seahawks védelméért felelős edző volt. Így tehát kívülről-belülről ismeri a csapatot. Ha van tehát oka bizakodnia egy Jax fannak, akkor ebbe kapaszkodhat. Mi Seahawks drukkerek azonban nézzük magabiztosan a meccs elé. Ezt a meccset meg fogjuk nyerni, a kérdés az, hogy 20, 30 vagy esetleg 40 pontos különbséggel.

A Jaxben Chad Henne kezdhet, hiszen Gabbert továbbra is sérüléssel bajlódik. Justin Blackmon eltiltás miatt nem léphet pályára, Jones-Drew viszont úgy tűnik játszhat. A legjobb játékosuk tehát ott lesz, ráadásul futóposzton, így ő azért hozhat 1-2 kellemetlen pillanatot nekünk. Blackmon távollétében Cecil Shorts és Ace Sanders lesznek a kezdő WR-k, akiknek a levédekezése Shermannek és Thurmondnak (esetleg Brownernek ha már játszhat) nem lehet probléma. 
A Jax fala nem rossz. Eugene Monroe a jobb LT-k közé tartozik, és a draft 1/2-es pickje (Luke Joeckel) is nagy tehetség, azonban őt még könnyű átjátszani, így Avrilnek, Schofieldnek és Bennettnek (esetleg Clemonsnak ha játszik) könnyebb dolga lehet. A fal belseje nem túl veretes, klasszisokkal gyengébb, mint a múlt heti frisco OL, így ha olyan teljesítményt nyújt a DL, mint vasárnap, akkor nem lehet probléma. Red Bryant és Brandon Mebane fantasztikus formában játszottak a frisco ellen.

Itt az idő, hogy Russell Wilson végre jó meccset zárjon. Jól játszott a Panthers ellen is, de azért ott megnehezítette a dolgát a carolinai front7. A Jax ellen talán még Russell Okung távollétében is lehet elég ideje Wilsonnak a passzokra. Az elkapóktól is végre nagy meccset várok, főleg Golden Tate-től. Azonban ha tényleg kiütés lesz, és hamar eldől a meccs, mint tavaly a Bills, vagy a Cardinals ellen, akkor nem lepődnék meg ha Wilson 200 yard alatt zárna, és Lynch és Turbin is 100 yard felett jutna el futásban. Christine Michael is kaphat majd lehetőséget szerintem, hiszen Spencer Ware sérülése miatt az aktív keretbe kerülhet. Ha már aktív keret, akkor Alvin Baileyt is odavárom, és remélem kap majd lehetőséget a meccsen McQuistan helyett, hogy bizonyítson milyen jóféle OT ő, és akkor akár már Giacomini utódja is lehetne.

A kezdő fal tehát McQustan, Carpenter, Unger, Sweezy, Giacomini. Hát gyenge. Okung reméljük a Texans ellen már játszhat. Carpenter hosszú idő után újra a kezdőben, futásblokkja továbbra is jó, de Wilson megvédésében nagyon sokat kell fejlődnie, de jó úton halad.

A legfontosabb párharcok:

- Marshawn Lynch (RB) vs Paul Posluszny (MLB): Poz a Jax védelmének vezére és legjobbja. Nyílván vasárnap is  a futásokra fog támaszkodni a Seahawks, aminek a levédekezése leginkább Poslusznynak lesz a feladata.

- Paul McQustan (OT) vs Jason Babin (DE): Babin azt játssza amit nálunk évek óta Clemons, vagy az első meccsen Schofield, múlt héten pedig Avril, tehát a LEO-t. Ez azt jelenti, hogy a pass rush a feladata. Megállítása McQusitannak és néha Giacomininek lesz feladata. Wilsonnak kellene már adni egy nyugodt napot.

- Bobby Wagner (MLB) vs Maurice Jones-Drew (RB): MJD a Jax legfontosabb offenzív fegyvere, meg hát persze Denard Robinson :D , így az ő megfogása lesz a kulcs. Ha ő nem fickándozik akkor Hennenek kellene a Legion of Boom ellen csodát tennie...
Szerettem volna más párharcokat mondani, WR-CB, vagy mást, de annyira nem várom ezeket "harcnak", hogy nem érdemel kiemelést, remélhetőleg azokat az egymás elleni match-upokat könnyedén hozzuk. De azért Shortra oda kell figyelni, ő egy jóféle WR.

A mérleg 2-0, hatalmas meglepetés lenne, ha nem 3-0-s mérleggel menne a csapat jövő héten Houstonba. Vasárnap 22.25-től tehát Jaguars @ Seahawks.