Beharangozó: Broncos - Eagles 4. hét

000elokepjo.jpgA szezon előtt előzetesen a sorsolásunk megjelenése után általánosan elfogadott vélemény volt, hogy a kettő legnehezebb találkozó a 4. és 11. héten vár valószínűleg szeretett csapatunkra. A 11. héten a Green Bay Packers otthonába látogatunk, akik ugyan nem indították bombaformában a szezont, de a következő szűk 2 hónapban odajuthatnak. De ezzel egyelőre ne is foglalkozzunk, hiszen a mostani ellenfelünk talán az egész liga legjobb formában lévő csapata, a 3-0-s mérleggel álló Denver Broncos, ráadásul Denverben.

Azt hiszem, azzal nem mondok újat, ha nehéz ennek a találkozónak a felvezetését pozitívan indítani. Mondjuk ki kerek perec, nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, sőt, a legtöbb fogadóiroda 10.5-tal tart minket legalább gyengébbnek. De azért talán egy-kettő érvet találunk, ami miatt lehet szikrányi esélyünk. Ilyen a hosszú felkészülési időszakunk: ugyan a szezont brutálisan kezdtük, 11 nap alatt 3 mérkőzést is játszottunk, most közel másfél hét állt a gárda rendelkezésére, hogy az AFC listavezetője ellen megtalálja a lehető legjobb taktikát, felállást. Ehhez jön még hozzá a tény, hogy a Denver hétfőn találkozott csak a 3. héten az Oakland csapatával, így nekik rövid hét után jön a hazai meccsük, talán a fáradtság látszódni fog rajtuk. Ha a semleges szurkolókat is szeretném megfogni, most jönne még az ide, hogy látványos meccset láthat, aki a vasárnap este a Sport 2-re kapcsol, hiszen a Denver támadósora a liga legjobbja, átlagosan 19 pont körül nyerik a meccseiket, míg nálunk Chip Kelly miatt az up-tempo offense, főleg a hosszú pihenésnek köszönhetően villoghat.

DEFENSE

Aki idén látott meccset, az tudja, a Denver offense félelmetesen jó, és még annál is jobb, Peyton Manning nyaksérülésére már senki nem emlékszik, és MVP esélyes és Super Bowl esélyesek és a Vadlovak nagyon, de nagyon jók, és… Ezzel valóban nehéz is vitatkozni, mert így van. Elsők szerzett yardokban (487 yard/meccs), sikeres 3. kísérletekben (54%-os hatékonyság), szerzett pontokban (42.3 pont/meccs). Félelmetes számok, egy olyan támadósortól, akik ugyan tehetségesek és jó játékosok, de ennek a felére lennének képesek, ha nem Peyton Manning kapná a snapeket. Nem szeretnék belemenni Manning fényezésébe, mert egyszerűen felesleges, az egyik legjobb irányító, aki valaha a ligában megfordult és hihetetlen, amit művel a Denver élén. Amióta idecserélték 19 alapszakasz meccsen volt rajta Broncos mez és ez alatt 49 touchdown, 11 interception a mérlege, passzainak közel két harmada sikeres, 110.8-as irányító mutatót hoz.

000denvero.jpg

Kellenek ehhez a jó társak is, de tudjuk Colts évei óta, Manning egy takarítónőnek is TD passzt adna. Jó, Demaryus Thomas nem takarítónő, hanem Peyton mellett a liga egyik legjobb elkapója, igazi playmaker, 15 yardos elkapásonkénti átlaggal. Eric Decker bő egy éve egy átlagos elkapó volt, majd Manning mellett 1000+ yardos szezont repesztett 13 touchdownnal fűszerezve, amit akár idén még tovább javíthat. A széleken tehát rájuk kell figyelni, Fletcher és Williams igen kemény kihívás előtt áll, egy-egy yardnyi lemaradás végzetes lehet, és emellett még magas is mindkettő Denver játékos. Ha véletlen őket sikerülne teljesen kikapcsolni (ketten együtt meccsenként átlagosan 13 elkapást hoznak, illetve 180 yardot), akkor sem nyugodhatunk meg, hiszen Wes Welker személyében van új játékszere is Manningnek. Welker biztos vagyok benne, hogy titokban mérnök: mindig csak addig fut, ameddig kell a first downhoz és hozza az elkapást. Ráadásul ezt a pálya közepén, a mezőny sűrűjében. Brandon Boykin egyre ügyesebb a slot elkapók ellen, de Welker egy új szint lesz. Persze, még vannak TE-k is a Denvernél, akik őrzése valószínűleg a LB sor tagjainak feladata lesz, míg a safetyk besegítenek ott, ahol kell. Julius Thomas közel 14 yardos átlagot hoz elkapásonként, Manning átlagosan 6-7 alkalommal keresi is egy találkozón, illetve főleg a célterületekhez közel tekint felé gyakran Manning, amit jól mutat a szerzett 4 touchdownja.

000moreno.jpgIlyen passzjáték mellett talán nem meglepő, hogy futójáték nem szállít találkozónként 140-180 yardokat, de hát nincs is rá szükség, illetve átlagosan egy meccsen Manning kétszer annyiszor passzol, mint adja át a labdát a futónak (azért így is 14-ek futott yardokban a ligában 112-vel). Knowshon Moreno papíron a kezdő, de Montee Ball is csak hárommal kevesebb futást tud felmutatni, igaz, sokkal rosszabb yardátlaggal. Moreno 4.7 yarddal fut, de 10-12 cipelésnél többet még nem kapott, ugyanakkor checkdown passzal is lehet keresni, illetve nagyon jó passzblokkoló. Nehéz dolog, hogy mit akarjunk: a nagykönyvek szerint az a jó, ha egy támadósort rákényszerítesz, hogy csak passzoljon vagy csak fusson, hiszen könnyebb ellene védekezni. Nos, Manning mellett csak futás nem lesz, de az valószínűleg segítség lenne, ha tudnánk, csak passzra kell számítani.

Fontos lesz nézni a 3. kísérleteket, a Chiefs ellen szörnyen ment a csapatnak ilyenkor a védekezés, Manningnek pedig ez is szakterülete. A két fal összehasonlításába nem mennék bele nagyon, hiszen Peyton Manning esetén nem elég a támadófalat nézni, ő maga rendkívül érzi a zsebet és nehéz hozzá odaérni (4 sacket értek el idén eddig ellene), ugyanakkor, ha nincs rajta nyomás, akkor bárkit szétdobál, hiszen tökéletesen érzi, ki és mikor lesz szabadon. A legjobb védője kiesett azonban, Ryan Clady a liga egyik legjobb vakoldali T-je, őt próbálja Chris Clark pótolni, a Raiders ellen szerintem sikerült is neki. Trent Cole és Brandon Graham itt most elő kell, hogy vegye minden mozgékonyságát, és innen odaérni Manninghez, mert ha nem tudnak, akkor széjjel fog minket dobálni.

A cikk folytatódik a Philly blog-on! Kattints ide!

Forrás:

Philadelphia Eagles Blog