Vajon történelmet ír a Giants 2013-ban?

Minden bizonnyal nagy mérkőzést láthatunk ma, hiszen csapatunk győzelme esetén felzárkóznánk a Dallas mellé és mindkét csapat 5-6-os mérleggel állna. A hat vereség utáni öt győzelem még nagyobb reményt adhatna a játékosoknak és a szurkolóknak is, hiszen sokan már eltemették az idei évet.

Ezek mind jó hírek, a valóság azonban (sajnos) ennél sokkal bonyolultabb. Egy esetleges győzelem esetén is alaposan meg kell szenvednie Manningéknek a rájátszásért. Mind a Cowboys-nak mind az Eagles-nek könnyebb lesz a sorsolása az utolsó öt fordulóban, persze megszokhattuk már, hogy a Giants nem egyszerűsíti meg magának a dolgokat.

Jelenleg alaposan szenved a Cowboys a sérülések miatt, de a következő hetekben könnyen javulhat a helyzetük. DeMarcus Ware és Miles Austin például már most vasárnap visszatérhet. Sean Lee még nem lép majd pályára, de egy héttel később az Oakland ellen már számítanak majd rá. Ezután a texasiak Chicago-ba és Washingtonba utaznak, valamint a Green Bay-t és a Philadelphiát látják majd otthon.

Az Eagles Nick Foles-szal a kezdőben egyelőre megállíthatatlan. Öt meccsből négyet nyertek mikor ő volt a kezdő, az egyetlen vereségnél pedig agyrázkódás miatt lecserélték a Cowboys ellen az irányítót. Hátralévő ellenfeleik a Dallas, a Detroit, a Minnesota, az Arizona és a Chicago lesznek, akik igen gyengék idén a passzvédekezésben. Ha Foles formája megmarad, akkor egy 9-7-es mérleg mindenképp kinéz a Philadelphiának.

Csapatunk kétszer lép még pályára a Redskins ellen, átruccan a nyugati partra San Diego-ba és vendégül látja a Seattle-t, valamint a Lions-t. Ezen csapatok ellen közel sem biztos, hogy mi leszünk az esélyesek. A Washington az elmúlt négy mérkőzésből hármat is megnyert csapatunk ellen, Phillip Rivers pedig egyelőre 2-0-ás mérleggel áll ha a Giants jön szembe. Apró reménysugár lehet, hogy egyik csapat sem tartozik idén a liga legjobb alakualatai közé, a Seahawks sorsa pedig valószínűleg akkor már eldöntött lesz. Hogy mit fogunk kezdeni a Detroit ellen Megatronnal abba nem akarok belegondolni...

Nagy bravúrokra lesz tehát szükség az utolsó hetekben. Jósolni nem szeretnék, mert ettől a csapattól minden kitelik. Az is, hogy bravúrokat bravúrokra halmozva kiharcolják a játékosok a rájátszást és ezzel történelmet írnak, azonban a sorozatos győzelmek és a remény felcsillanása után egy újabb összezuhanás is előfordulhat.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu