Mérkőzés összefoglaló: Giants 20-6 Redskins

Szenvedős, alacsony színvonalú mérkőzésen csapatunk 14 pontos győzelemmel fejezte be az évet. A találkozó sajnos a sérülésektől sem volt mentes. Hakeem Nicks és Eli Manning bokasérülés miatt nem jött vissza a második félidőre, Rueben Randle pedig még korábban kiszállt. Sérülésük nem tűnt súlyosnak, ellenben Will Beatty lábtörést szenvedett, ami azt is jelenti, hogy valószínűleg több hónapot is igénybe vesz majd felépülése.

A mérkőzésen számos hibát láthattunk. Az eső rendkívül zavarta az elkapókat, több elejtett labdát is megfigyelhettünk. Mindkét csapat több labdát is eladott, nálunk Manning és Painter is INT-t dobott, Andre Brown fumble-jét pedig az ellenfél szedte össze. Az offseasonban az egyik legfontosabb feladat a labda megtartása, a másik pedig a támadófal megerősítése lesz. Utóbbi csapatrész ismét értékelhetetlenül szerepelt.

Ennek ellenére több játékost is ki lehet emelni. Justin Tuck kierőszakolt egy fumble-t és megszerezte idei 10. sackjét is. Mindenképpen szükség lesz a rutinos játékos megtartására. Trumaine McBridbe karrierje eddigi legjobb mérkőzésén van túl, két picket is szerzett.

Támadó oldalon ismét Jerrel Jernigan volt a sztár, futott és elkapott touchdownt is szerzett, megint ő volt Eli kedvenc célpontja. Persze a passzjáték a 2. félidőre alaposan visszaesett, de azt eddig is tudtuk, hogy Painter katasztrofális, Nicks és Randle kiállásával pedig alig maradt egészséges elkapó a pályán.

Összességében tehát elmondható, hogy egy csalódást keltő éven vagyunk túl, ez a mérkőzés pedig a lenyomata volt az egész szezonnak. Sok hiba, labdaeladások, sérülések, rossz támadófal...A gyenge ellenfél azonban lehetővé tette a viszonylag sima győzelmet.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu