A Buccaneers második napi választottjai

Született egy egész jó, illetve egy olyan döntés, amit jelen állás szerint nem igazán tudok hova tenni. Nézzük, kik a legújabb szerzeményei a Tampa Bay Buccaneers csapatának.

Úgy fest Lovie Smith, és Jason Licht úgy döntött idén leginkább célpontokat keres, és persze talál Josh McCown-nak, és/vagy Mike Glennonnak mert én már nem tudom eldönteni. Hisz miután a draft első napján megszereztük Mike Evans-t. Aki képességeivel, és játéktudásával felér kiváló elkapónkhoz, Vincent Jackson-hoz. Őket már így egy nappal a draft után a liga legjobb elkapó párosaként emlegetik egyébként. Illetve rájuk is lett két pillanat alatt aggatva a “Twin Towers of Tampa” becenév. Azaz Tampa iker tornyai. Szóval mindezt követően ismét egy célpontot kaptak irányítóink, a tight end Austin Seferian-Jenkins személyében.

Ő lett tehát a Tampa Bay Buccaneers második körös választása, így az elkapó pozíció megerősítése után, lehet most már tight endekből is szemezgetni a jövő évben. Seferian-Jenkins egy remek kis játékos a maga pozíciójában. Viszont az idei draft osztályban nem sok tight end mondhatja el magáról, hogy kiváló futás blokkoló is, valamint elkapásokban is jeleskedik egyaránt. Seferian-Jenkins azonban birtokában van mindkét képességnek. A szakértők szerint ha Lovie Smith célja az volt, hogy egy ilyen játékost szerezzen meg a drafton, akkor meghozta a legkiválóbb döntést, amit adott helyen meg tudott hozni.

Az egyetemen töltött tavaly előtti évében még sokan úgy gondolták, ha a játékos két év múlva kikerül a draftra, akkor a top 10-ben fog elkelni. Azonban jó szokásunkhoz híven megint sikerült egy fejben nehéz, pályán kívüli balhéktól nem mentes srácot szereznünk magunknak. Többek közt ez is az oka, hogy idén a második körig váratott magára, de még a harmadik is jócskán benne volt abban a bizonyos pakliban. 2013 márciusában például ittas vezetés miatt tiltották el miután rommá törte autóját, és egy napot még börtönben is töltött.

Ami miatt az elemzők, és persze mi is felfigyeltünk rá, azok hihetetlen méretei. 196 centiméter, 119 kilogramm. És iszonyat karhosszúsággal rendelkezik. Ezáltal kiválóan tudja használni testét a futás blokkolásához, az irányító megvédéséhez, de ami ritka, hogy nála ügyesség is párosul mindemellé. Így fogadó játékosként is lehet rá számítani. Kiváló célpontot is nyújt hatalmas méretei miatt, és lehet nincs meg benne egy puma sebessége, vagy egy kiemelkedő gyorsulás. De nagyon atletikus játékos, és minden megvan benne, amit egy NFL edző kívánhat magának. Nagyon jól szedi le a labdákat, és értékes darabkája lesz ő a Buccaneers csapatának, ebben biztos vagyok.

0510_2ana

Seferian-Jenkins három évig volt kezdő játékos a Washington Huskies-nál. All-Pac 12 second-team, 2012-ben és 2013-ban. 2013-ban Mackey díjas lett, mint a legjobb tight end. Egyetemi karrierje során bemutatott 146 elkapást, 1840 yardon (12,6 yardos átlag). És szerzett 21 touchdownt is.

Mindattól függetlenül persze, hogy korábban új vezetőink azt nyilatkozták minden pozícióban a sebességet keresik a játékosokban, hisz Lovie Smith szeretné ha a Tampa Bay minden porcikájában egy gyors csapat lenne. Ehhez képest úgy tűnik nem is a sebességet, hanem egy kosárlabda csapatot keres ő inkább. Hisz Tampában egyre több felhőkarcoló tornyosul. Ha lehet hinni a pletykáknak akkor elmondható, hogy Seferian-Jenkins is a kezdetek óta célpontja a Bucs-nak. Lovie Smith-ék pedig nagyon remélték, hogy bent marad még a második körben is.

0510_3ana

Végül pedig szépen csordogált tovább a draft második napja, és született egy számomra nem túl értelmes döntés Lovie Smith-ék részéről. Akik a harmadik körben kiválasztották Doug Martin másolatát,Charles Sims személyében. Ha valaki megkérdezte volna tőlem a draft előtt, hogy mi az egyetlen pozíció, amiben a Buccaneers nem szorul erősítésre. Bizony azt mondtam volna, hogy running back-re az ég adta egy világon semmi szükségünk sincs, hisz még a harmadik számú is kiváló játékos. Ehhez képest elpazaroltunk most egy picket. Mert csakis pazarlásnak tudom nevezni, amikor a támadófalunkban olyan űr kering, mintha egy MAC típusú kamion hajtott volna át rajta.

Nézzük milyen játékos is Charles Sims, és közben próbáljunk meg eltekinteni attól, hogy semmi szükségünk nem volt rá.

Sims méreteit tekintve tényleg lehetne akár Doug Martin másolata is. A running back az utolsó évében a West Virginián 1095 yardot futott. a Combine-on pedig 4,46 alatt sikerült a 40 yardos felmérője. Átlagos futónak mondhatnánk, de ami igazán különlegessé teszi őt, azok elkapó képességei. Egyetemi karrierje során ugyanis több mint 2000 elkapott yarddal büszkélkedhet, a Houston Cougars-nál, és a West Virginián. Igazság szerint ha szükségünk lenne futóra, kiváló harmadik körös választás lett volna. És egyáltalán nem kizárt, hogy ez a fiatalember fog arról gondoskodni a következő szezonban, hogy Doug Martin is pihenhessen néha. Azonban továbbra sem teljesen világos mi volt ezzel Smith-szék célja. Hisz guardra tényleg nagyobb szükségünk lett volna.

0510_4ana

Viszont akármennyire is van ez így, a szakértők szerint itt is egy remek döntés született, hisz Sims nagyon is illeszkedni fog Jeff Tedford támadó rendszerébe. Általánosságban viszont tényleg nagyon rosszul fogadta mindenki ezt a választást. De hangsúlyozni kell, hogy nem azért, mert Sims egy rossz játékos lenne, hanem mert egészen másra lett volna itt szükség.

Ismét kissé továbblépvén szakértők úgy vélik, hogy Sims bizony a legjobb running back volt ebben a draft osztályban. Később egyébként Jason Licht is ezzel indokolta a választást: Szerették volna a legjobb elérhető játékost elhozni.

Lezajlott a draft első két napja, és soha a Buccaneers történetében nem fordult még elő, hogy a csapat első három választásában a WR-TE-RB pozícióra menjen rá. Nagyon is világossá vált számunkra, hogy az új vezetés célja a tavaly csúnyán leszereplő támadóegység megerősítése volt, ha nem is annyira gyors, de kiváló méretekkel, fizikális adottságokkal, és labdaérzékkel rendelkező fogadó játékosokkal. Mondjuk ki: akik tehetsége megoldja, hogy egy középszerű, pontatlan irányító labdáit is képesek legyenek leszedni. Mindemelett a futójáték elősegítésében is könnyedén tevékenykedhetnek.

Apropó! Mike Evans a 13-as számú játékos lesz Tampában:

0510_5ana

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com