Lovie Smith és a fránya piros zászló

Adódik néha úgy, hogy egy NFL edzőnek, felbuzdulva egy-egy vitatott bírói ítéleten el kell döntenie mennyire égeti a kezét vagy ruházatát a birtokába adott piros kendőcske. Persze itt a stábon is sok múlik, hiszen a vezetőedző nem láthatja a pálya minden szegletét tisztán. De a felelősség az övé. Ilyen munka ez. A statisztikák viszont makacs dolgok és ebből az derül ki, hogy az óvás nem Lovie Smith sikerműfaja.

Smith edzői karrierje során 73 alkalommal óvta meg a bírói döntést. Ilyenkor ugyebár a videózáskor megdönthetetlen bizonyosság szükségeltetik a bírói hívás megváltoztatásához. Ilyen bizonyosság mesterünk esetében mindössze 27 esetben adódott. Ez egy 36%-os teljesítmény, ami más neves edzők ilyen jellegű statisztikáihoz mérve nem túl acélos.

A mindenféle bárdok által megénekelt Bill Belichik mutatója pl. 41% (39/95). A legutóbbi év bajnokcsapatának edzője Pete Carroll ezt 47,%-os hatákonysággal teszi csakúgy mint a baltimorei John Harbaugh, míg Tom Coughlin és Mike McCarthny is 50% alatt marad. Előbbi 48, amíg utóbbi 49,2-es sikereséggel büszkélkedhet.

Vannak azért olyan edzők is, akik túlszárnyalják a kritikus 50%-ot e tekintetben. Ilyen a négy évadig a Delfineket gardírozó Tony Sparano mutatója (53%) és a pályára néha be-be tévedő Mike Tomlin-é ( 54%).

Nyilván akadnak Smith mutatójához közeli teljesítmények is. A másik Harbaugh testvér pszichiátriai eseteket idéző dührohamok közben bedobált zászlói is csak 37 %-ban sikeresek. De, hogy röhögjünk egy jót kínunkban, idézzük ide sokunk kedvencének, Greg Schiano-nak az idevonatkozó teljesítményét. A két év alatt 7 ízben próbálkozott, amiből csupán kettő ütötte meg azt a mércét, amitől a derék bírák hívásukat visszavonták. Ez egy 28,5 %-os sikeresség.

Kijelenthetjük tehát kendőzetlenül, a kendő nem Lovie Smith kenyere. Vannak azonban egyéb dolgok, amik egyértelműen azok. Összegyűjtöttem azokat az eseteket, amikor edzői karrierje során csapataival bármilyen statisztika vonatkozásában a top 3-ban végzett. Különösen a turnoverek-re hívnám fel a figyelmeteket!

2001: A St.Louis Rams védelmi koordinátoraként az általa irányított egység a 3. legkevesebb yardot engedte az ellenfeleknek, csakúgy 3. helyen végeztek a futással engedett yardok tekintetében.

2002: Még mindig a Rams. A 2. legkevesebb passzolt TD-t engedélyezték ellenfeleiknek.

2003: Itt már a vezetőedző asszisztense is egyben a védelmi koordinátori pozíció mellett. 1. a Rams a turnoverek és a kierőszakolt labdavesztések terén. 2-ok a legtöbb pont tekintetében, és 3-ok a győzelem-vereség mutató és a legtöbb passzolt yard okán.

2005: Ez már ugye a Bears vezetőedzőjeként. A legkevesebb pontot engedélyezték az ellenfeleknek, és a 2. legkevesebb yardot bírták ellenük megtenni.

2006: Ki hinné de 1. helyen zárnak a turnoverek terén. Több statisztikában is másodikok. Ilyenek a szerzett pontok, a győzelem/vereség mutató, az engedett futott yardok, elért interception-ök számai. Ezen felül a 3. legkevesebb pontot engedélyezi a védelem.

2008: 2. helyen zár csapata a turnover-ek terén, 3. pedig az elért interception-ök vonatkozásában.

2009: Ők szerzik meg a legtöbb fumble utáni labdát, és ők szenvedik el a mezőnyben a 3. legkevesebb fumble-t.

2010: 3. helyen zárnak a turnoverek terén valamint másodikok az engedett futott yardok és az engedett passzolt TD-k tekintetében.

2012: 1.hely a turnover mutatóban, övék a legtöbb interception, a 2. legtöbb labdavesztést erőszakolják ki és a 3. legkevesebb pontot valamint futott TD-t engedélyezték.

Ez azért már veretes mutató. Ha a turnoverek terén  hasonló sikerességben lesz része csapatunknak, ki nem fogja megbocsájtani, ha egy-egy alkalommal feleslegesen repül az a fránya piros zászló?

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com