A Panthers is aláírt az elsőkörös választottjával

A Carolina Panthers tegnap bejelentette, hogy aláírt az első kör 28. helyén kiválasztott játékosával Kelvin Benjamin-al. A wide receiver szerződésének részleteit nem hozták nyilvánosságra de a tavalyi évből kiindulva körülbelül 7.5 millió dolláros újoncszerződést kaphatott a fiatal játékos. Benjamin mellett aláírtak még a harmadik körös guardal Trai Turner-el és így már érvényes újonc szerződéssel rendelkezik az összes draftolt játékosuk.

Benjamin kiválasztása nem okozott meglepetést hiszen az offseasonban Steve Smith, Brandon LaFell, Domenik Hixon és Ted Ginn Jr. távozásával alaposan meggyengült a Panthers elkapósora. Szerződtették a Steelers és a Giants korábbi játékosát Plaxico Burress-t és az Eagles elkapóját Jason Avant-ot de még így sem tudták maradéktalanul pótolni a távozókat.

1991. február. 5-én született Floridában Belle Glade városában. A helyi középiskolában tanult, amely rendkívül erős futballcsapatot tudhat magáénak. Három évet focizott itt, a Rivals.com négy csillagos játékosnak és a nyolcadik legjobb elkapónak rangsorolta.

Redshirt után 2012-ben mutatkozott be a Seminoles-ban és negyedik számú WR-ként 30 elkapást, 495 yardot és 4 TD-t ért el. Sophomore évében robbantott, átlépte az 1000 yardos határt (egészen pontosan 1011-ig jutott), magasságát kihasználva pedig 15 touchdownhoz segítette hozzá csapatát. Két college év jelentkezett a Draftra.

(nfl.com, Fotó: twitter.com)