Még nem épült fel Greer

Még mindig nem épült fel a sérüléséből a New Orleans Saints korábbi cornerbackje Jabari Greer. A védő a tavaly novemberi San Francisco 49ers elleni mérkőzésen szenvedett keresztszalag szakadást és a legfrissebb előrejelzések szerint az edzőtáborok kezdetére sem lesz bevethető állapotban.

A Saints a játékos sérülése és fizetésének felszabadítása végett február 12.-én megvált Greer-től. A legfrissebb előrejelzés nem tartogat sok jót a 32 éves játékos számára, hiszen nagy valószínűség szerint egyetlen csapat sem fogja leigazolni ha teljes egészében kihagyja a felkészülési időszakot.

Greer a 2004 drafton indult de egyetlen csapat sem választotta ki. Draftolatlan szabadügynökként csatlakozott a Buffalo Billshez majd 5 éven keresztül a csapat játékosa volt. 2009-ben csatlakozott a Saintshez és az első évben Super Bowl győztes lett a csapattal. Eddigi pályafutása során 413 tacklet, 2.0 sacket, 13 interceptiont és 2 kierőszakolt fumblet szerzett.

(profootballtalk.nbcsports.com, Fotó: theneworleansadvocate.com)