Josh McCown továbbra is a “mi irányítónk”, de valószínűleg Glennon lesz a kezdő

Jelentette ki legalábbis Lovie Smith. Pedig aztán mondanom sem kell, mennyire elégedettek is vagyunk az elmúlt három heti teljesítményével. Kiváltképp csütörtök éjszaka domborított nagyot, az egész csapattal egyetemben.

Miután pedig láthattuk a Falcons elleni “összeomlást” jött Mike Glennon, és produkált egy sokkal értelmesebb, és szimpatikusabb játékot, mint amit McCown volt képes kihozni magából. Amikor pedig már az év elején elveszítik neked a szezont, úgy gondolom szurkolóként jogosan várod el, hogy lecseréljék “fájdalmad” okát, főleg úgy, hogy szemmel láthatólag van jobb opció. Ez ugye egyrészről, másrészről pedig eleve Glennon lesz elvileg a franchise jövőbeli irányítója. És miután a Tampa Bay kb. ezer sebből vérzik, és annyi esélyünk van idén a rájátszásra mint vízilónak az Epsomi derbin. Akkor talán már meg is nézhetnénk mit tud “Tampa Bay jövője.”

Én becsülöm Smith lojalitását egyébként az általa választott, és preferált játékos felé. “Minden irányító dob interceptiont az NFL-ben” ahogy nyilatkozta, McCown védelmében. Ez még talán így is van, na de ilyet, és ennyit? Szerintem azért át kéne értékelni kissé a dolgokat neki is McCownnal kapcsolatosan. És úgy tűnik mégis lesz változás…

Na nem akarok bunkónak tűnni, mint azok a Chiefs drukkerek akik örömujjongások közepette fogadták irányítójuk sérülését két évvel ezelőtt. De nagyon úgy tűnik, hogy mégis teljesül a szurkolók kívánsága. Hisz McCown csütörtöki hüvelykujj sérülése komolyabbnak tűnik, mint azt elsőre gondolták volna, és pár hetet ki kell majd hagynia a játékosnak. Tudhattuk meg legalábbis a Fox Sports értesüléseiből. Így nagyon könnyen előfordulhat, hogy a Steelers és a Saints ellen is Mike Glennon fog kezdeni. Aki egyébként szakértők szerint egyáltalán nem volt meggyőző a Falcons sokadik számú játékosaival szemben csütörtökön. Én viszont úgy gondolom a számok mellette szóltak.

Majd meglátjuk. Ennél rosszabb már úgy sem lehet, nem igaz?

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com