Mike Glennon nagyobb nyomás alatt játszott, mint bármely más irányító, az elmúlt 5 évben

Akik esetleg látták a mérkőzést, vagy csak akár az összefoglalóját, és ha nem is értenek annyira az amerikai focihoz, már akkor is feltűnhetett, hogy a Tampa Bay Buccaneers semmilyen szinten nem tudta megvédeni irányítóját a tegnapi, Ravens elleni mérkőzésen. Az ESPN munkatársait pedig olyan szinten szórakoztatták a tegnap látottak, hogy rögvest meg is nézték. Tegnap a Ravens 26 alkalommal helyezett nyomást az irányítóra, vagy vitte azt sikeresen földre. Ez egyébként 63%-os hatékonyság volt, a mérkőzés snap-jeit nézve.

Gyorsan vissza is nézték az elmúlt évek statisztikáit, és bizony az utóbbi 5 évben nem találtak olyan irányítót, akinek ilyen nyomás alatt kellett volna befejeznie egy mérkőzést. Újabb “lenyűgöző” rekord a Lovie Smith érából. A támadófalnak köze nem volt tegnap a futballhoz semmilyen szinten, ahogy korábban is írtam már, Anthony Collins-t nyilvánvaló okok miatt, halott pénzzel együtt kivágnám a csapatból azonnali hatállyal. De Demar Dotson sem volt a helyzet magaslatán. A Ravens sikerének a kulcsa pedig baromira egyszerű volt. Blitz, blitz, blitz, és blitz.

A támadófal tudománya pedig itt meg is állt. Nem tudták kitalálni hogyan találják meg az útvonalat a futóknak, és nem tudták kitalálni hogyan védjék meg az irányítót. Pedig valljuk meg őszintén, sok más dolguk nem lenne. Ami tovább ront a helyzeten az az, hogy valójában sokkal, de sokkal rosszabb is lehetett volna, mint ami végül kikerekedett belőle. Hisz a második félidőben úgy tűnt a Bucs összeszedi magát. Azonban természetesen erről szó sincs. Egyszerűen a Ravens ráment a biztonsági játékra, és abbahagyták a blitzeket, vagy csak egyszerűen John Harbaugh könyörült meg rajtunk. Azonban ahogy a Buccaneers elkezdte szállítani a hatpontosokat, a Ravens máris visszaállt, a falunk pedig újra összeomlott, ahogy az egész játék is.

Így a semmihez sem értő edzőgárdának most két hete lesz realizálni, hogy a nem működő futásblokkolás, pass protection, pass rush, zónázás, zónaváltás, kick és punt visszahordás, punt blokkolás, futás elleni védelem, és rossz játékhívások mellett, miért nem tud a csapat semmit sem kezdeni a blitzekkel sem. Sok sikert!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com