Gerald McCoy hét éves, 95 millió dolláros szerződéshosszabbítást írt alá a Buccaneers-szel

Gerald McCoy már újonckora óta az arca ennek a franchise-nak és nagyon úgy tűnik, hogy jó hosszú időre be is lesz még zárva ebbe a szerepbe. Mindannyiunk legnagyobb örömére természetesen.

Hisz a csapat vezetősége számára is nagyon fontos volt, hogy megtartsák a játékost, aki újonc szerződésének utolsó évébe lépett idén, az új kontraktus részletein pedig már a holtszezon kezdete óta dolgozik a stáb, hogy megtalálják mindenki számára a megfelelő feltételeket.

Pár dolgot már egészen biztosan tudunk. Egyrészről, hogy a szerződés nagyon hosszú távra szól. McCoy ugyanis újabb hét évre írt alá a Kalózokhoz. És úgy gondolom, hogy az összeggel is elégedett lehet, hisz a hét éves kontraktus. 95.200.000 dollárról szól, melyből 51.200.000 garantált összeg.

Ennek fejében 14 millió dollárt fog zsebre vágni a zseniális tackle minden évben, erre a szezonra pedig kapott még extra hétmilliót, 20 millióra duzzasztva így az idei gázsiját. A szerződés pedig ennek fejében 2017-ig fog garantált összegeket tartalmazni. Így McCoy egészen idáig jelent nagyon komoly kockázatot akár egy sérülés esetén a csapatra nézve.

“Attól a pillanattól kezdve, hogy én és Lovie ide érkeztünk, tudtuk, hogy az egyik legfontosabb dolog számunkra, hogy Gerald a Tampa Bay egyik alapköve lehessen. Ezt pedig a Glazer család maximális támogatása mellett el is tudtuk érni. Gerald az egyik legjobb játékos az NFL-ben, aki rendkívül produktív, és az lesz az elkövetkezendő években is. Örülünk, hogy olyasvalakit jutalmazhattunk meg, aki ilyen ritka munkaerkölccsel rendelkezik, ami nem csak őt teszi elit játékossá, de jó példaként szolgál az egész csapatnak, elkötelezettségével. A karaktere, és vezetői képességei olyan jellemzők, amelyek igazán különleges emberré teszik, és döntő szerepet játszhatnak jövőbeni sikereinkben.” – nyilatkozta Jason Licht, Gerald McCoy szerződéshosszabbítását követően.

1025_1

Gerald McCoy családja körében, aláírja új szerződését.

McCoy bizony a Bucs egyik legjobb játékosává vált az elmúlt pár évben, és dominanciája nem csak a pályára jellemző, hanem igazi vezérszerepet is tölt be az öltözőben. Ráadásul a franchise arca is lett, ahogy a tampa bay-i közösségé is. McCoy a tavalyi évét 9,5 sack-kel fejezte be, idén pedig eddig kettőt sikerült neki gyűjtenie, öt mérkőzésen.

A defensive tackle szerződése egyébként hasonló, mint amit JJ Watt is kapott idén, de azért kevesebbet ér, hisz a houston-i sztár kontraktusa 100 millióról szól. És hasonló Robert Quinn-éhez is, aki 57 milliót fog négy év alatt zsebre vágni. A Buccaneers azonban így járt talán a legjobban. Lehet ugyan, hogy McCoy szerződése nagyon is drága, de pozíciójában valóban az egyik legjobb játékosról beszélünk a ligában. És ott lett volna ugyan a franchise tag lehetősége is, miután idén lejár McCoy szerződése, de ez a 2015-ös évre akár 18 milliót is jelenthetett volna, mely szintén egy nagyon magas összeg, ráaádsul később lehetővé tette volna McCoy számára, hogy kipróbálja magát a szabadügynök piacon. Ahogy pedig a dolgok jelenleg állnak, valljuk meg őszintén, örüljünk neki, hogy ő itt akar játszani… mondhatni majd egész karrierje során.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com