Game Center és sérülésjelentés: Vikings - Packers

Game Center Packers-Vikings_1Idén már második alkalommal találkozunk a Green Bay Packers együttesével, de a győztes szerepe talán nem változik az 5. játékhétéhez képest.

A Green Bay Packers (7-3) és a Minnesota Vikings (4-6) szezonbeli második összecsapása lesz ma este magyar idő szerint este 19 órakor. Nem a hazai csapat az esélyes ezt bátran kijelenthetjük, de reménykedjünk benne, hogy legalább kicsit megnehezítjük majd Aaron Rodgers-ék dolgát.

Nagy napok a Packers ellen

* Cordarrelle Patterson NFL rekordot jelentő 109 yardos kickoff visszahordott TD-t ért el 2013 októberében. Ez volt az NFL történetének leghosszabb playe.
* Everson Griffen karriercsúcsot jelentő 3 alkalommal sackelte az irányítót a 2012-es idény utolsó meccsén.
* Jarius Wright karrierjének leghosszabb elkapását produkálta. A 65 yardos elkapás máig is az ő legjobb teljesítménye. A passzt Christian Ponder-től kapta.
* Blair Walsh 29 yardról értékesítette a mezőnygólt, mellyel a Vikings 2012-ben kiharcolta a rájátszásba kerülést. 
* Audie Cole karriercsúcsot jelentő 18 szerelést mutatott be, köztük 2 yardveszteséges szereléssel a Packers ellen a tavalyi szezonban.

Vikings-Packers párharc jegyzetek

* A Vikings és Packers eddig összesen 108 alkalommal játszottak egymással. A mérleg 57-49-2 arányban a Green Bay felé dől.
* Legutóbb az idei szezonban az 5. játékhéten találkoztak egymással a felek a Lambeau Fielden, akkor elég simán 42:10 arányban a Green Bay nyert.
* A két Mike párharcában 1:0 arányban McCarthy vezet Zimmer ellen..
* A Vikings és a Packers eddig 8 hosszabbításos mérkőzést játszott egymással, ezt a Vikings 4-1-2 arányban magabiztosan vezeti.
* Amikor a Vikings a pályaválasztó egyenlő számú 26-26 győzelem született minkét csapatnál.

Vikings-Packers kapcsolatok

- A Vikings jelenlegi elkapója Greg Jennings az első hét szezonját a Green Bay Packers csapatánál töltötte.
– Letroy Guion 5 éven keresztül volt a Vikings játékosa, de a DT poszton játszó játékos most a Packers együttesét erősíti.
- A Vikings elkapóját Charles Johnson-t a Green Bay draftolta még a 2013-as DRAFT 7. körében.

A múltheti vereségből lassan felocsúdva lezajlottak a heti edzések és szomorúan tapasztaltuk, hogy egy tucatnyi sérültünk van.
Sérülésjelentés_1

Matt Asiata (RB) az egyetlen olyan játékosunk aki biztosan kihagyja a vasárnapi találkozót, mivel agyrázkódás miatt a héten egyszer sem edzett, pihen a Packers ellen.

Nem olyan Jarius Wright (WR) állapota sem, a héten szerdán nem is edzett és csak pénteken tért vissza rendesen combizomsérülésből, kérdéses a szereplése.

Szintén kérdéses a szereplése Greg Jennings-nek (WR), aki bordasérülés miatt szerdán és csütörtökön nem is edzett.Pénteken már teljes edzést végzett.

Jerick McKinnon (RB) hátfájdalmai kicsit enyhültek, így a szerdai pihenő után a csütörtöki és pénteki edzésen limitáltan, de mozgott, ő ott lesz vasárnap.

Mike Harris (OT) kihagyta a múlthetet bokasérülés miatt és emiatt van a listán ezen a héten is. Szerdán nem edzett, a többi napon csak limitáltan, de elérhető lesz vasárnap.

Anthony Barr (LB) és Sharrif Floyd (DT) is egyaránt térdsérüléssel bajlódik. Közülük Floyd-é a rosszabb az ő bevetése a Packers ellen erősen kérdéses. Barr-al ellentétben Floyd csütörtökön és pénteken már nem is edzett.

Megint csak bokasérülés miatt van a listán Xavier Rhodes (CB), aki szerencsére a hét második felében már rendes edzésmunkát végzett, így ott lesz a Packers elleni meccsen.

Nyaksérülés miatt van a listán Everson Griffen (DE), de a héten szerdát kivéve rendesen edzett nem fog hiányozni.

Kyle Rudolph (TE) még mindig a listán van korábbi sérülése miatt, de a héten végig teljes edzésmunkát végzett ő is ott lesz.

Akárcsak Scott Crichton (DE), aki csípősérülése miatt van a listán, de semmi gond ő is ott lesz vasárnap.

Matt Kalil (OT) csak pénteken került fel a listára, mert térdfájdalmakra panaszkodott emiatt nem is edzett a hét utolsó edzésnapján. Hétvégi szereplése még kérdéses.

Captain Munnerlyn (CB) is csak pénteken került fel a listára, de ő nem sérüléssel kapcsolatos dolog miatt.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com