Akik félthetik az állásukat a Giants-nél

A tavalyi évhez hasonlóan idén is számottevő változások várhatóak csapatunknál. Több játékosunk szerződése is a végéhez közeledik (róluk majd később lesz szó), ráadásul túlfizetett embereink is vannak. Vajon mi lesz az ő sorsuk? Mennek vagy maradnak? Most megpróbálom kideríteni mire mennyi az esély.

Mathias Kiwanuka

2015-ös cap hit: 7,45M
Dead money: 2,625M

Csapatunk egyik legmegosztóbb személyisége. Teljesítménye elmarad a várttól, egy korábbi első körös játékostól többet várna az ember. Viszont mindvégig hű volt csapatunkhoz, egy éve pedig a fizetéscsökkentésbe is belement, 2010 óta ráadásul sérülés nélkül játszotta végig a szezonokat, csak idén néhány hete került IR-re. A nagy konkurencia miatt azonban nem biztos, hogy lesz maradása, Jason Pierre-Paul megtartása az offseason egyik legfontosabb feladata lesz, Kerry Wynn és Damontre Moore pedig egyaránt megmutatta, hogy a jövőben akár számolni is lehet majd velük. Kiwanuka elküldésével majdnem 5 millió dollárt spórolnánk meg a fizetési sapka alatt, így azt hiszem ezzel a lépéssel kapcsolatban nem lesz sok kérdés.

Prince Amukamara

Cap hit: 6,9M
DM: 6,9M

Rookie szerződésének ötödik, opciós évéhez érkezett, csapatunk pedig aktiválta kontraktusának ezt a pontját. Az elmúlt két évben képességeihez méltóan szerepelt, azonban a sérülésekkel nem volt szerencséje és idén is idő előtt befejezte az évet. Emiatt értéke akár kevesebb is lehet a vártnál. 2015-ben majdnem 7 millió dollárt kereshet, de jobb lenne egy valamivel kedvezőbb, hosszútávú megállapodás. Egyrészt DRC sem kevés pénzt visz haza, másrészt évekig lehetne egy klasszis CB párosunk.

Cullen Jenkins

Cap hit: 2,9M
DM: 0,66M

Tavaly jó fogásnak tűnt, idén azonban rosszabbul teljesít és a sérülésekkel is meggyűlt a baja. 2,3 millió dollárt spórolhatunk rajta, ebből pedig sikerülhet egy hasonló kaliberű játékost igazolni. Azt se feledjük, hogy Jay Bromley-t sokra tartják csapaton belül és ugyan idén nem sok lehetőséget kapott, de jövőre biztosan bekerül a rotációba.

J.D. Walton

Cap hit: 3,125M
DM: 0,625M

Felemásan szerepel, hol jobb hol rosszabb színvonalon teljesít. Sajnos a teljes támadófalra jellemző ez a hullámzás. Emiatt én nem is erőltetném Waltont, hiszen Weston Richburg képes lehet nála jobb teljesítményre. Újonc játékosunk az egyetemen center poszton szerepelt és felépítése alapján is a fal közepén lehet jövője a profik között is, guardnak kicsit kicsi. Szóval Richburgöt centerbe, az ő pozíciójába pedig szerezni egy guardot.

Jameel McClain

Cap hit: 2,65M
DM: 0,3M

Erős oldali LB-nek érkezett, de Jon Beason sérülése miatt ő lett az MLB. Játéka hullámzó volt, de rutinja segített a védelemnek, emiatt pedig újabb egy évre maradhat. Nem keres olyan vészesen sokat, így biztosan kigazdálkodható lesz jövő évi fizetése is.

Robert Ayers

Cap hit: 2,5M
DM: 0,5M

Gyengébben kezdte a szezont, de a szezon közepén csúcsformába lendült, majd megsérült. A nagyobb testalkatú defensive endek közé tartozik, emiatt pedig remekül illeszkedik csapatunk sémájába. JPP maradása még nem biztos, Moore és Wynn mellé pedig kell még egy tapasztalt játékos. Szükség lesz rá 2015-ben is.

Trumaine McBride

Cap hit: 1,55M
DM: 0,05M

A 2013-as szezon egyik meglepetésembere volt, így újabb szerződést írhatott alá. Idei éve nem sikerült ennyire szerencsésen, hiszen hamar kidőlt, de amíg pályán volt nem lehetett rá panasz. A slot CB pozícióért vélhetően jövőre is harcban lesz.

Jon Beason

Cap hit: 7,36M
DM: 3,83M

Az egyik legfontosabb lépés volt tavasszal a megtartása, ami (egyelőre) nem sült el túl jól. Már az első OTA-k során megsérült és nem is tudott teljesen felépülni, ősszel műteni kellett. Nagy kár érte, hiszen tavaly megmutatta, hogy magas színvonalon tud még játszani, de tartósságával továbbra is probléma akad. Elküldésével 3,5 millió dollárt lehetne spórolni, jelenlegi szerződésével tehát semmiképp nem fog nálunk maradni. A maradásra a fizetéscsökkentés lehet az egyetlen opció.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu