Winston az 1/1-es, Mariota a Titans-nél. A teljes első kör.

Hajnalban megrendezték az idei Draftot amelyre a hagyományoktól eltérően nem New Yorkban hanem Chicagoban került sor. A csapatok sorrendjét a tavalyi eredmények határozza meg, a legrosszabb választ először, a Super Bowl győztes pedig utoljára. A választási jogok eltradelhetőek a csapatok között. A Draft előtt az első kört két trade befolyásolta és a játékosbörze ideje alatt ugyancsak két üzletet ütöttek nyélbe a csapatok.

Az első helyen a Tampa Bay Buccaneers választhatott és nem okoztak meglepetést hiszen a Florida State irányítója, Jameis Winston mellett döntöttek. Minden szakértő és elemző az első helyre rakta Winston-t így csak az okozhatott volna meglepetést, ha más játékos nevét mondja be Roger Goodell az első helyen.

A második hely már sokkal kérdésesebb volt de a Tennessee Titans nem tradelte el a picket, megtartotta a helyét és kiválasztották az Oregon irányítóját Marcus Mariota-t. Az utóbbi időben rengeteget lehetett hallani, hogy például a Browns vagy az Eagles feljön a második helyre de a Titans végül jól döntött és kihúzta azt a játékost aki megoldást jelenthet a legnagyobb hiányposztjukra.

A harmadik helyen nem történt meglepetés, a Jacksonville Jaguars-nak linebackerre volt szüksége és kihúzták az évfolyam legjobb outside linebackerét Dante Fowler Jr.-t.

Az Oakland Raiders-nek legnagyobb hiányposztját a receiver poszt jelentette, így kiválasztották az Alabama-s Amari Cooper-t. A Raiders esetében fogadni lehetett az elkapó pickre és pár napja az is kiderült, hogy az edzői stáb sokkal elégedettebb Cooper-el mint a másik Top prospect Kevin White-al.

A Draft első nagy meglepetését a Washington Redskins okozta amikor az ötödik helyen kiválasztotta a guard Brandon Scherff-t. A falember az iskolában guard poszton szerepelt de nagy valószínűség szerint tackleként fogják bevetni a profi ligában. A csapat védelme nagyon gyengén teljesített a tavalyi szezonban így mindenki védőre számított az első körben azonban logikus lépésnek tűnik a legjobb falember kihúzása mert stabilizálniuk kell az RG3 előtti falat. Őszintén megvallva ez egy szimpatikus lépés az új GM-től mert végre valaki elkezdi támogatni a rengeteg hányattatáson átesett irányítójukat.

A hatodik helyen elkelt az idei évfolyam legjobb játékosa a defensive end Leonard Williams is bár némi meglepetést okozott, hogy pont a New York Jets húzta ki. Ha a hatodik helyen még elérhető a legjobb akkor értelemszerűen ki kell választani de nagy kérdés, hogy hol fog játszani mert Muhammad Wilkerson, Sheldon Richardson párosa a liga legjobbjai között teljesített.

Ezt követően nem okoztak meglepetést a csapatok. A Chicago Bears Brandon Marshall  pótlására kihúzta Kevin White-ot, a linebacker problémákkal bajlódó Atlanta Falcons Vic Beasley mellett döntött és a New York Giants Ereck Flowers-el megerősítette meg a támadófalát.

A 10. helyen elkelt az idei évfolyam legjobb running backje Todd Gurley. A futó évfolyamának legjobb játékosa volt de a térdsérülése sokat rontott az értékén azonban végül mégis Top 10-es játékos lett. A Rams pickje meglepő volt, mert nem ez volt a legnagyobb hiányposztjuk de a jelek szerint nem tudták kihagyni azt a játékost akit még Adrian Petersonnál is tehetségesebbnek tartanak a szakértők.

A következő két helyen ismét nem okoztak meglepetést a csapatok. A Vikings megszerezte az évfolyam legjobb cornerbackjét Trae Waynes személyében míg a Browns a nose tackle Danny Shelton-al javított a gyatra a futás elleni védekezésén.

A szakértők a Saints-től Kenny Stills elvesztése miatt elkapót vártak de a csapat végül a támadófalát erősítette meg és a 13. helyen kiválasztották Andrus Peat-et. Stills pont a következőként választó Dolphins-nál folyatja a pályafutását és Miamiban tovább erősítették a receiver sorukat és kiválasztották a Louisville elkapóját DeVante Parker-t.

A 15. helyen megtörtént az idei első trade és a San Diego Chargers elcserélte az elsőkörös pickjét a San Francisco 49ers csapatával amivel kiválasztották a running back Melvin Gordon-t. Az elsőkörös pick mellett a Chargers az idei 4. kör 18. és a jövő évi 5. körös pickjét is átadta a 49ers-nek.

A Houston Texans-tól a szakértők többsége a franchise rekorder Andre Johnson pótlására vártak elkapót de végül a cornerback Kevin Johnson (legalább névrokon mellett döntöttek) mellett döntöttek. Az elcserélt helyen a 49ers a védőfal megerősítése mellett döntött Arik Armstead kiválasztásával. Ezt követően a Chiefs kiválasztotta a cornerback Marcus Peters-t pedig előzetesen a támadófal megerősítésére számítottak a szakértők.

A tavalyi Sammy Watkins-t érintő trade miatt a Buffalo Bills helyén ismét a Cleveland Browns következett és a védőfal megerősítése után a támadófal közepére kihúzták Cameron Erving-et. Ez finoman szólva is meglepő lépés volt mert Alex Mack személyében a liga legjobb centere szerepel a Browns rosterén.

A 20. helyen az offseasonban teljesen átalakított Philadelphia Eagles következett és Chip Kelly a sok pletyka ellenére nem Oregon Ducks játékost választott. Az offseasonban elvesztették Jeremy Maclin-t így az első körben kiválasztották a klónját, a USC receiverét Nelson Agholor-t.

A következő két helyen a hiányposztjaikra húztak a csapatok. A Bengals az offensive tackle Cedric Ogbuehi-vel megerősítette a támadófalát, a Steelers pedig a várakozásoknak megfelelően a védelembe választott. Az első körben a visszavonult Jason Worilds helyettesítésére a linebacker Bud Dupree-t választották ki.

A 23. helyen következett az első kör második tradeje, a Denver Broncos átadta a Detorit Lions csapatának az első kör 28., az ötödik kör 7., a jövő évi 5. körös pickjét és a támadófalember Manny Ramirez játékosjogát, hogy megszerezhessék a Missouri defensive endjét Shane Ray-t. A fiatal játékos korábban egyértelmű Top 10-es picknek számított de hétfő reggel lebukott marihuána birtoklás miatt és így visszacsúszott a kör végéig.

Az Arizona Cardinals a támadófal megerősítése mellett döntött D.J. Humphries kiválasztásával. Roppant fontos a csapat számára, hogy megvédjék Carson Palmer-t mert az irányítóval 6-0-s mérleggel rendelkeztek a tavalyi szezonban és a korábbi 1/1-es cseréi sokkal gyengébben teljesítettek.

A 25. helyen a Panthers a linebacker Shaq Thompson, a következő helyen a Baltimore Ravens pedig a San Francisco 49ers-hez távozó elkapó Torrey Smith pótlására a wide receiver Breshad Perriman mellett döntött.

A Dallas Cowboys következett és előzetesen running back pickre lehetett számítani de mivel kiment a két Top prospect így változtatniuk kellett. Végül a a helyből távolugrás világrekordját megdöntő cornerback, Byron Jones mellett döntöttek. A Lions a Broncos-tól kapott helyen pedig az offensive guard Laken Tomlinson mellett döntött.

A következő két helyen az Indianapolis Colts kihúzta az évfolyam leggyorsabb játékosát, a wide receiver Phillip Dorsett-et majd a Packers a tavalyi évhez hasonlóan ismét a secondarybe választott. A Sajtfejűek a free safety Damarious Randall-t választották ki.

Az utolsó előtti helyen a Saints következett a Jimmy Graham trade miatt és a Seattle Seahawks eredeti helyén kiválasztották a belső linebacker Stephone Anthony-t (meglepő mert még bent van az outside linebacker Randy Gregory). Az utolsó helyen a New England Patriots a várakozásoknak megfelelően a falat erősítette a defensive tackle Malcom Brown kiválasztásával.

A listáért kattints a továbbra!

Pick

Csapat

Játékos

Poszt

Iskola

1(1)

Buccaneers

Winston, Jameis

QB

Florida St.

2(2)

Titans

Mariota, Marcus

QB

Oregon

3(3)

Jaguars

Fowler, Jr., Dante

OLB

Florida

4(4)

Raiders

Cooper, Amari

WR

Alabama

5(5)

Redskins

Scherff, Brandon

OG

Iowa

6(6)

Jets

Williams, Leonard

DE

USC

7(7)

Bears

White, Kevin

WR

West Virginia

8(8)

Falcons

Beasley, Vic

OLB

Clemson

9(9)

Giants

Flowers, Ereck

OG

Miami

10(10)

Rams

Gurley, Todd

RB

Georgia

11(11)

Vikings

Waynes, Trae

CB

Michigan St.

12(12)

Browns

Shelton, Danny

NT

Washington

13(13)

Saints

Peat, Andrus

OT

Stanford

14(14)

Dolphins

Parker, DeVante

WR

Louisville

15(15)

Chargers 
(trade 49ers)

Gordon, Melvin

RB

Wisconsin

16(16)

Texans

Johnson, Kevin

CB

Wake Forest

17(17)

49ers 
(trade Chargers)

Armstead, Arik

DT

Oregon

18(18)

Chiefs

Peters, Marcus

CB

Washington

19(19)

Browns 
(trade Bills)

Erving, Cameron

C

Florida St.

20(20)

Eagles

Agholor, Nelson

WR

USC

21(21)

Bengals

Ogbuehi, Cedric

OT

Texas A&M

22(22)

Steelers

Dupree, Bud

OLB

Kentucky

23(23)

Broncos 
(trade Lions)

Ray, Shane

DE

Missouri

24(24)

Cardinals

Humphries, D.J.

OT

Florida

25(25)

Panthers

Thompson, Shaq

OLB

Washington

26(26)

Ravens

Perriman, Breshad

WR

Central Florida

27(27)

Cowboys

Jones, Byron

CB

Connecticut

28(28)

Lions 
(trade Broncos)

Tomlinson, Laken

OG

Duke

29(29)

Colts

Dorsett, Phillip

WR

Miami

30(30)

Packers

Randall, Damarious

FS

Arizona State

31(31)

Saints 
(trade Seahawks)

Anthony, Stephone

ILB

Clemson

32(32)

Patriots

Brown, Malcom

DT

Texas

 

10432107_10153047937836263_3356078746926268716_n.jpg

Fotó: ftw.usatoday.com, twitter.com, news.yahoo.com, cbssports.com, q13fox.com, bleacherreport.com, milehighreport.com)