Lattimore még mindig csodálkozik rajta, hogy ledraftolta a 49ers

A running back Marcus Lattimore iskolai pályafutása szörnyű térdsérülése miatt ért évet és a profi pályafutása már azelőtt véget ért mielőtt elkezdődhetett volna. A San Francisco 49ers 2013-as negyedik körös pickje sohasem épült fel annyira, hogy pályára tudjon lépni a profik között.

Lattimore mostanra már megbékélt a helyzetével és azzal, hogy be kellett fejezni a pályafutását de még mindig csodálkozik rajta, hogy miért is választotta ki a 49ers a két évvel ezelőtti Drafton. A futó rájött, hogy sohasem fog felépülni egy ilyen extrém sérülésből de a 49ers pickjét továbbra sem tudja felfogni.

"Arra gondolok, hogy miért is választasz ki egy running back két ilyen horrorisztikus térdsérülést követően? Remekül teljesítettem, remekül játszottam az iskolában, de ha GM lennék nem hittem volna benne, hogy újra meg tudom tenni." - nyilatkozta Lattimore az SB Nation-nek.

Lattimore elárulta, hogy az edzések folyamán végig érezte, hogy a csapat folyamatos támogatása mellett sem lesz már olyan jó és gyors mint amilyen korábban volt.

"A running back edzőm folyamatosan mondta, hogy jó munka, jó munka. Az offensive koordinátor folyamatosan dicsérte az elkapásaimat és a teljesítményemet. De te tudtad, hogy nem vagy jó."

Egyszóval a 49ers stábja képtelen volt belátni, hogy Lattimore már nem lesz ugyanaz aki korábban volt. A játékos még a csapat előtt felismert mindezt és a tavalyi szezon közben bejelentette a visszavonulását.

(nfl.com, Fotó: imgsoup.com)