Szavazás

Facebook oldaldoboz

Twitter

A védelem dominanciája

2015.09.05. 14:01 | nflfan | komment

Címkék: előszezon tampabaybuccaneers miamidolphins

2015. Előszezon, 4. hét

Tampa Bay Buccaneers @ Miami Dolphins 22-17

Péntek hajnalban lejátszották az utolsó előszezonbeli mérkőzéseket is. És a tavalyi évhez képest egy győzelemmel javítottunk a felkészülési mérlegen. Hisz idén a Dolphins elverésével 2-2-re módosította a csapat a mérlegét.

Persze azt mindannyian tudjuk, hogy az itt elért eredmények nem annyira mérvadóak, különösen nem a negyedik találkozón. Hisz miután csütörtökön 75 fősre szűkült a keret, a játékosok leginkább azért küzdöttek, hogy a holnap végrehajtandó újabb roster szűkítést megéljék, és az 53 fős keretben találják magukat.

Ezért tehát a kezdőjátékosok szinte a pályára sem léptek. Lehetőséget pedig azok kaptak, akiknek akadt bizonyítani valójuk. Úgy alakult azonban, hogy bizonyítani leginkább a védőjátékosok akartak ma. Hisz a meccset is az ő dominanciájuk mellett sikerült megnyerni. A srácok ugyanis öt labdát is szereztek az ellenféltől. Négyet interception, egyet pedig fumble formájában.

0905_4_keithtandy

A meccs hőse, Keith Tandy: 5 tackle, 2 interception, 1 fumble rec

Ezúttal talán a safety Keith Tandy-t kell kiemelnünk. Hisz ő valószínűleg tényleg a keretbe kerülésért játszott ma. Ugyanis csak a harmadik hullámban léphetett pályára. Szemlátomást megelőzte őt Major Wright, D.J. Swearinger, Chris Conte, és persze Bradley McDougald is. Ez utóbbi sérülése miatt nem tudott játszani. Tandy tehát az “életéért” ment. Ez valahogy látszott is a játékán, hisz a Bucs mai négy interceptionéből, kettőt ő szerzett. Valamint egy fumble-t is sikerült összekaparnia, melyből később Adam Humphries TD-je születhetett meg. És ha már a keretbekerülésért küzdő játékosokról beszélünk, ne menjük el a linebacker Khaseem Greene mellett sem. Aki 98! yardos interception return TD-jével próbálta magára felhívni az edzők figyelmét.

Ha pedig linebackerek, akkor akad itt egy sikertörténetnek nem igazán mondható is. Bruce Carter ugyanis középső linebackerként kezdett a meccsen, míg Danny Lansanah nem játszott. Itt pedig máris borítékolható, hogy ezt a harcot is elbukta a kezdő erős oldali pozícióért Carter. Így a Bucs 4 milliós idei FA igazolása valóban befürdeni látszik. Ugyan ez elmondható a Bucs passzsiettetéséről is, bár a mai napon Lawrence Sidbury és William Gholston lehelt bele némi életet, azonban újabb csapások is érték ismét a defensive endeket. T.J. Fatinikum aki eleve az előszezon nagy részét kihagyta sérülés miatt, ma visszatért és egy súlyosnak látszó vállsérüléssel ismét el kellett hagynia a pályát. A harmadik negyedben pedig Larry English szenvedett súlyosnak látszó sérülést. Nem túl jó hírek ezek az amúgy is gyengélkedő csapategység számára. Lehet, hogy ők egyébként sem jutottak volna be a végső keretbe azonban így szűkült is a lehetőségek száma.

Sajnálatos módon azonban a támadóegységet illetően megint szinte csak az elkeserítő hibák tömkelegéről tudunk beszélni. Mike Glennon hol több, hol kevesebb sikerrel játszott. 20 passzkísérletéből csak 11 ért célba. Dobásai többségében meggondolatlanok voltak, ennek két interception is lett az eredménye. Persze a támadófal munkája ismét nem segítette. Az is borzalmas volt a kezdők nélkül. A Bucs az Edawn Coughman, Matthew Masifilo, Jeremiah Warren, Kadeem Edwards, és Reid Fragel ötössel futott neki a mérkőzésnek. És ahogy mondani szokták: ettől még Freddy is rémálmokat látott volna.

0904_3_adamhumphries

Adam Humphries: 4 elkapás, 62 yard, 1 TD

Ezzel ellentétben jót tett a mérkőzés az ötödik, hatodik helyekért küzdő elkapóknak. Adam Humphries rengeteg játékidőt kapott a meccs elején. Többek közt az ő négy yardos TD elkapásával kezdhette ma a Bucs a pontgyártást. Négy alkalommal vették ma célba ő pedig 62 yardot hozott a konyhára.

A második félidőt pedig Seth Lobato vezényelhette le. Akinek mindösszesen két sikeres passza volt. Igaz mindez hat kísérletből, hisz ekkor már az edzők a futójátékra helyezték a hangsúlyt. Mely csapnivaló volt egész este. Persze itt is a támadófalra kell mutogatnunk, akik egyszerűen képtelenek voltak megnyitni a réseket Bobby Rainey, és Mike James előtt. A futók közül már csak ők ketten léptek pályára. Illetve Charles Sims is, de ő pár cipelésre kapott lehetőséget, és yardokat sem igazán termelt. Az első félidőben Rainey dolgozhatott, míg a másodikban Mike James. Így valószínűleg itt is eldőlt a sorrend, és Rainey egy hajszállal előbb ért oda, mint Mike James.

Aztán persze nem utolsó dolog a speciális egységben történt változás sem. A héten egy trade útján megszerzett Kyle Brindza kedvező előjeleket mutat. 2/2 mezőnygólt értékesített ugyanis a játékos. Az egyiket ráadásul 55, a másikat 57 yardról. Én nem is emlékszem mikor láttam utoljára Bucs kickert 57 yardos gólt rúgni. Nem is csodálom, hogy Lovie Smith szája is fülig ért Brindza góljai láttán. Szépen kezelte a kirúgásokat is. Míg a veterán Connor Barth ma ismét befürdött.

0904_2_kylebrindza

Kyle Brindza egy 55 és egy 57 yardos mezőnygólt is értékesített a meccsen.

Punter oldalon is javult a helyzet. Jacob Schum elég tisztességesen rugdalta a lasztikat. A Tampa Bay ma hétszer puntolt, és ebből egy 41,9 yardos átlagot hozott össze Schum.

A mérkőzés margójára pedig annyit, hogy félelmetes a tény, hogy Josh Freeman valaha a Bucs első körben kiválasztott kezdő irányítója volt. LOL

A viccet félretéve pedig őszintén megmondom, hogy az előszezon elején alig várom már a felkészülési mérkőzéseket is. Ilyenkor pedig már alig várom, hogy pontot rakhassak a cikk utolsó mondata végére, és jövőhéten a cserék maszatolása helyett végre “éles lövészetet” láthassak, és arról számolhassak be nektek. Ugyanis ekkor fog elkezdődni, – a Tampa Bay-nek Magyar idő szerint vasárnap este 22:35-kor – a pontgyártás. Holnap pedig megtudhatjuk, hogy ki az az 53 játékos, aki esélyt kap, hogy nekikezdjen a 2015-ös szezonnak.

0904_5_cheerleaders

Na meg persze a lányok is ott voltak Miami-ban és szurkoltak a kedvencüknek a keretbejutásért.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr557762590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.