Josh McCown szezonjának vége de továbbra sem Johnny Manziel a Browns kezdőirányítója

A hétfő esti Baltimore Ravens elleni mérkőzésen ismét megsérült a kezdőbe visszatérő Josh McCown. A Cleveland Browns kezdőirányítója a sérülése után még megpróbált visszatérni a pályára de rövid időn belül be kellett látnia, hogy nem tudja folytatni a találkozót.

A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy McCown-nak eltört a kulcscsontja. A csapat azóta sérültlistára tette az irányítóját amivel véget ért az idei szezonja. A felszabadult helyre szerződtették a korábbi irányítóból elkapóvá váló Terrelle Pryor-t aki az idei edzőtábor ideje alatt a csapat játékosa volt.

McCown kiesésével azonnal felmerült a kérdés, hogy ki lesz a csapat kezdőirányítója a szezon hátralevő részében. A sérülést követően a nemrégiben igazolt játékos Austin Davis irányította a csapatot és nem rajta múlt, hogy végül elvesztették a Ravens elleni találkozójukat.

"Austin hétfő este élt a kínálkozó lehetőséggel. Felkészült volt, jól játszott és győztes helyzetbe tudta hozni a csapatot. Minden tekintetben jól teljesített és kiérdemelte, hogy kezdő legyen a vasárnapi mérkőzésen. Jó játékot várunk tőle." - nyilatkozta Mike Pettine a csapat vezetőedző.

A HC a nyilatkozatával egyértelművé tette, hogy Davis-t favorizálja a tavalyi elsőkörös Draft választottal szemben. Az tény, hogy jól játszott hétfőn este de a vezetésnek hamarosan el kell döntenie, hogy kire akarják felépíteni a jövő csapatát.

Korábban a bye week előtt lenyilatkozták, hogy Manziel lesz a kezdő a szezon hátralevő részében de a bulivideót követően mindez semmissé vált. Pettine mindezt személyes sértésnek veszi mert Manziel a bye weeken megígérte neki, hogy többé semmilyen probléma sem lesz vele.

Manziel a döntésével és a hazugsával elvesztette az edzői stáb bizalmát és nem valószínű, hogy ezt bármikor is vissza tudná majd szerezni. Az irányítót még kétéves szerződés köti a Browns-hoz de a jelek szerint Pettine irányítása mellett nem lesz kedzőirányító Clevelandben.

(nfl.com, Fotó: washingtonpost.com, foxsports.com)