Del Rio szerint idén felesleges a playoffal foglalkozni

Vasárnap este abban a reményben fogadtuk hazai pályán a Kansas City Chiefs csapatát, hogy egy esetleges győzelemmel visszakerülünk a csoportunk második helyére és visszatérünk a playoff esélyes csapatok közé.

A mérkőzés sajnos 34-20-as vereséggel zárult és így tulajdonképpen idén is elfelejthetjük a rájátszást pedig nem is olyan régen még 4-3-as mérleggel a csoport második helyén álltunk. Az utolsó 7 mérkőzésből azonban 4-et elvesztett a Raiders.

Négy fordulóval a vége előtt két mérkőzéses hátrányban vagyunk a Wild Card helytől így kevés esély mutatkozik rá, hogy idén fogjuk megtörni a régóta tartó playoff mentes sorozatunkat. Ezt a véleményt osztja Jack Del Rio vezetőedző is.

"Semmi egyebet nem akartuk mint behúzni a hazai győzelmet amivel visszafoglaltuk volna a csoport második helyét és visszakerültünk volna a playoffért folytatott versenyfutásba. A jelenlegi helyzet viszont rendkívül kellemetlen a számunkra. Úgy látom, hogy 1% esélyünk van vagy valami hasonló. Nem túl jó esélyek. Ez olyan mint a Dumb és Dumber című filmben, "Ezek szerint van esélyem".

Del Rio Jim Carrey idézésével poénkodott de tulajdonképpen be kell vallani, hogy egyáltalán nem túlzott. A Chiefs elleni vereséget követően a Football Outsiders 1.3%-ot ad a Raiders idei playoff részvételének.

"A valóság azonban az, hogy sok jó játékosunk van. Mindannyian hisznek egymásban és én is hiszek a srácokban. Stábként hiszünk a srácokban. Megértjük, hogy ez egy nehéz nap volt. Nehéz nap volt és ha bárkit is hibáztatni akarnak akkor hibáztassanak engem. Engem hibáztassanak, fejlődni fogunk, előrelépni mert hiszek abban amit csinálunk. Hiszek az edzőkben, a játékosokban és az eredményekben amit elérhetünk. Elérjük a célokat és igazán jó csapat leszünk. Azonban ez az első 12 mérkőzésen nem történt meg elég gyorsan pedig 12 lehetőségünk volt. Jelenleg 5 győzelmünk van 12 mérkőzésből és én többet várok." - nyilatkozta Del Rio.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: denverpost.com, mercurynews.com)