A Panthers ünnepel, tudva azt, hogy még nem végeztek

Tizenöt győzelem. Egy vereség.

Ez egy figyelemre méltó teljesítmény, amelyet érdemes alaposan megünnepelni.

Amikor a Panthers vasárnap 38-10-re nyert a Buccaneers ellen, volt számtalan ölelés. Volt egy ünnepi csoportkép a pálya szélén, kiegészítve egy csoportos meghajlással, egy mozdulat, amit az irányító Cam Newton és csapattársai tettek nevetségesen népszerűvé.

A vezetőedző Ron Rivera szélesen mosolygott, és néhány jól megérdemelt pillanatig élvezte.

Volt e NFL edző, akiről elképzeltük a 15 győzelmet a szezon kezdete előtt? Nem igazán. Mindannyian tudják, milyen nehéz megszerezni akárcsak egy győzelmet is, ezt az örök optimista Rivera is tudja.

"15-1? Hé, én optimista vagyok," mondta a vezetőedző Ron Rivera "de a 15-1 az óriási."

A Panthers az egyik legimpozánsabb alapszakaszt produkálta az NFL történetében. Csak öt csapat tudott 15-1-el végezni. A 2007-es Patriots az egyetlen csapat, amely 16-0-al zárt.

Ha nem lett volna a 20-13-as vereség a Falcons csapatától a 16. héten, a Carolina ott lenne velük. Newton volt az egyik, aki azt mondta, hogy a vereség és az érzés beleivódott a memóriájába. De ahogy a meccs utáni mosolya is mutatta, van egy csomó dolog, amire büszke lehet.

"Nem hiszem, hogy épeszű dolog csak várni arra, hogy minden héten nyersz, és hogy soha nem kell foglalkozni a csapásokkal vagy aggódni azon, hogy a srácok hogyan reagálnak a következő héten. Ez nem az NFL igazi arca." mondta a tight end Greg Olsen. "Tudom, hogy ez a mi igazi arcunk volt egy kicsit ebben az évben, de meg kell nézni, hogy a srácok hogyan reagáltak. Azt hiszem, pozitív módon válaszoltunk. Nagyon jól érezzük magunkat, hogy 15 meccset nyertünk ebben a ligában. Ha majd visszatekintünk erre egészen a végéig, azt hiszem, nagyon jól fogjuk érezni magunkat."

A kihívás még előttük áll.

A 15-1-es alapszakasz eredménnyel a Carolina az NFC első helyen kiemelt csapata lett, először a franchise történetében. A Panthers megszerezte az első körös bye week-et és a hazai pálya előnyét.

De ez minden, egyelőre. Amikor a "második szezon" kezdődik, a Panthers-nek meg kell nyernie három meccset egymás után annak igazolására, hogy valóban bajnokok. A rájátszás fogja végül elmondani a történetét ennek a csapatnak.

Az öt csapat közül, amely 15-1-el fejezte be az alapszakaszt, kettő nyerte a végén. A 16-0-s Patriots elveszítette a Super Bowl-t.

"Ez különleges." mondta a linebacker Thomas Davis. "De tudjuk, hogy a munka még nincs kész. Továbbra is összpontosítani kell, és megérteni, hogy ránk vadásznak most."

Ez egy ismerős érzés a Panthers számára, akiknek a markáns csapata egy 14 meccses veretlenségi sorozaton van túl.

"Rendben van, hogy mi vagyunk a célpont." mondta Davis. "Mi voltunk a célpont az egész szezonban, és csak egyszer csúsztunk el. A srácoknak meg kell érteniük, ahogy haladunk előre, hogy többé nem hibázhatunk."

A Panthers-nek, ennek a rendkívül tehetséges csoportnak szembe kell néznie ezzel a nyomással, a 17 hét alatt kifejlesztett önbizalmat át kell vinni a rájátszás meccsekre.

"Csak azt akarjuk, hogy ez a dolog menjen tovább," mondta a safety Roman Harper, "és maradni ezen a vonaton, ameddig csak lehet."

Azt remélik, az utolsó állomás Santa Clara lesz.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu