Newton készen áll a rájátszásra

A legnagyobb játékosok vállalják a legnagyobb kihívásokat is. Cam Newton reakciója a Seattle Seahawks elleni NFC Divisional Playoff meccsre? Ennek így kellett lennie.

"Sok srác mondogatta, hogy nem szeretnénk bármilyen más változatot. Ez egy kihagyhatatlan meccs." mondta Newton. "Ezért jöttél ebbe a ligába. Az ilyen párharcokat látni kell."

Ez a párharc tele van intrikával. Az első helyen kiemelt, 15-1-el záró Panthers az egyik oldalon; a kétszeres NFC bajnok Seahawks a másikon.

Azt mondják, a megszokás megvetést szül, és biztosan sok a megszokott dolog a csapatok között. A vasárnapi meccs lesz a hatodik párharc az elmúlt négy szezonban. Newton pályafutása során először tudott nyerni a Seattle ellen a 6. héten."Már megszoktuk az elmúlt pár évben, hogy játszunk velük." mondta Newton.

"Egy jó csapat, ezt tudjuk. Nagyszerű tehetségeik vannak, igazán jól fel vannak készítve, akárcsak mi. Ez sokat fog elárulni a csapatunkról."

A rájátszás sokat elárul minden olyan csapatról, amelyik részt vesz benne. Az irányítók esetében, akinek a győzelem-vereség mutatóját folyamatosan elemezzük, a rájátszás eredmények alakítják az örökségüket.
Newton mutatója 1-2 a rájátszásban. Első győzelmét a tavalyi rájátszásban a Wild Card fordulóban szerezte az Arizona Cardinals ellen, majd kikaptak a Seattle csapatától a Divisional Playoff meccsen.

"(A rájátszás tapasztalat) sokat jelent." mondta Newton. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, mert a rájátszás más, mint a többi. Szóval sok érzelem van benne. Az eredményem nem az, amit akarok, hogy legyen. Izgatottak vagyunk a lehetőség miatt. Rendkívül magabiztosnak éreztük magunkat minden egyes meccsen, amit játszottunk, és ez a meccs sem más."

Ez a meccs ezidáig a legfontosabb, de Newton-nak és a Panthers-nek fenn kell tartania azt a megközelítést, amely jól működött az egész szezonban.

"A pillanat nem volt túl nagy senkinek sem a csapatunkban." mondta Newton. „Mert a Panthers együtt csinálta. Ez az út volt ez az egész év folyamán a Carolina sikere a nemzeti történetben. És ez így is lesz vasárnap délután."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: beantownbeattomdarcy.sportsblog.com