A második körben Mackensie Alexander-t választotta a VIkings

Mackensie Alexander_1Spielman-ék a második körben a védelem megerősítésére Mackensie Alexander-t választották a Clemson-ról.

Igencsak jó húzást tudhat magáénak Rick Spielman a Vikings general managere, aki a 2016-os NFL Draft második körében a Clemson volt CB-jét, Mackensie Alexander-t választotta ki.

A csapatnál igenis el kellenek a CB sorba való erősítések. Ugyanis Terence Newman a maga 37 évével a legidősebb cornerback a ligában, így az ő pótlásáról is gondoskodnunk kell. Már csak azért is mert Trae Waynes nem feltétlenül váltotta be a hozzáfűzött reményeket és éppen ezért többet szerepelt a special team-ben, mint a védelemben. Alexander egy jó CB, akivel bár lesz némi munka kiváló CB válhat.

Az egyetemen 23 mérkőzésen kapott lehetőséget, mindet kezdőként játszotta végig. Nagyon hatékony játékos, hiszen az elkapásokat kevesebb, mint 30%-al hajtják végre mellette, de ami a legfontosabb, eddigi egyetemi pályafutása alatt egyetlen TD-t sem engedélyezett.

Kissé heves vérmérsékletű játékos, aki már a meccs korai szakaszában képes a kelleténél jobban felhívni magára a figyelmet. Nagyon jól olvassa a játékot, így hatékonyan tud játszani. Bár nem a legmagasabb a posztján, ez kompenzálja az egyéb fizikai adottságaival. Az ellenfelet nem engedi el, kis távon sem lehet tőle elszakadni. Ez a tulajdonság jóé jöhet a mostani Vikings védelemben, mert sajnos többször fordul elő az, hogy leválnak a védőinkről az elkapók.

Labdaszerzésben mondjuk úgy, hogy nem jeleskedett az egyetemen, hiszen 0 szerzett labdája van és kicsit kevesebb, mint egy tucat leütött labdája. Persze nem ebből kell kiindulni, mert volt nekünk egy olyan nevű CB-nk, hogy Chris Cook, aki az egyetemen 7 interceptiont szerzett, de az NFL-ben a mai napig lejátszott 40 meccsén képtelen volt ezt megtenni és ő is a második körben érkezett.

Zimmerék irányítása alatt jó helyre került minden többi pedig csak a játékoson múlik.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com