Rivera-nak és a rekordméretű szurkolóseregnek is tetszett az első nap

A vezetőedző Ron Rivera csapatával a pálya közepére húzódott a Gibbs Stadium-ban, a nap gyorsan tért nyugovóra, de az óriási szurkolósereg szűnni nem akaró lelkesedéssel kitartott.

"Szép munka." mondta Rivera. "Ez egy jó szezonkezdet. Ez az, amit tenni kell."

Ezzel az első sikeres edzés bekerült a történelemkönyvbe és a rekordok könyvébe is. 22.445 rajongó vett részt a csütörtöki ünnepségem, amely a Lowe Kickoff Party-val kezdődött és egy nem hivatalos autogram osztással ért véget.

A kettő között a Panthers biztosította a szórakozást a pályán - és az első pillantást arra, mi várható a következő szezonban.

"Amikor a szurkolók ilyen nagy számban jelennek meg, mint ma este és hozzák magukkal az energiát, az izgalmas. Azt hiszem, hogy a játékosok ebből táplálkoztak." mondta Rivera. "És a mi sztár irányítónk természetesen izgatott volt. Ez az, amit reméltünk."

Az irányító Cam Newton és a linebacker Luke Kuechly nevükhöz méltó játékokkal nyitották a csapat gyakorlatokat és egy pár órával később együtt zárták a napot Rivera-val, az utolsó három állva maradt Panthers tagként még autogramot osztogatva, amíg a nap le nem nyugodott.

Newton a csapattársaival és a lelkes közönséggel is együtt élt. Feltüzelte a szurkolókat a korai szünet során és a lábmunka gyakorlatok ismétlései között több nézőnek is labdát dobott ki a lelátókra. Az ő kérésére később mindannyian visszadobták a labdát.

Amikor eljött az ideje, hogy a csapattársainak dobáljon, Newton ritkán hibázott.

"Azt hiszem, jól nézett ki, úgy gondolom, volt néhány igazán szép labdája." mondta Rivera. "Néhány srác megcsinált néhány igazán jó játékot."

A srácok által megcsinált nagy játékok fontos részei a történetnek, különös tekintettel a visszatérőkre. Az elkapó Kelvin Benjamin és Stephen Hill, visszatérve a borzalmas térd sérülések után, amit a tavalyi edzőtáborban szenvedtek, határozott lépéseket tettek.

Benjamin elkapását Newton passzából a csapat gyakorlatok harmadik játékában tapsvihar fogadta és a Hill által biztosított labda a szoros védekezés közepette az edzés vége felé egy hasonlóan meleg fogadtatásban részesült.

"Kelvin jól nézett ki." mondta Rivera. "Nagyon jól kezeli a helyzetet és ahogy futotta az útvonalakat és támadta a labdát, az jó volt. És nem csak Kelvin. Azt hiszem, Stephen (Hill) csinált néhány szép dolgot már a műtét után is. Egyre nagyobb az önbizalma és erősödik a térde, és ez is azt mutatja, amiről beszélünk, ez nehéz levédekezni a nagy testű elkapókat."

Nem volt olyan jó hírek a Panthers legkisebb elkapójának, Tobais Palmer PUP listára került. Palmer májusában érkezett a csapathoz és Achilles sérülést szenvedett a szerdai kondíciós teszt során.

Palmer elkapótársai megcsináltak jópár játékot a Carolina fiatal secondary-je ellen, de Rivera-nak tetszett, amit látott a csoporttól - és nem csak a kezdő cornerback Zack Sanchez interception-je volt ilyen.

"Zack megcsinált egy nagy play-t, és csak egy lépésre voltunk néhány nagyon jó játéktól." mondta Rivera. "Jó volt látni a fiatal srácokat ott kint versengeni. Ez az egyetlen módja, hogy még jobbak legyünk."

Rivera azt is tudja, hogy a 13 fennmaradó edzés a Wofford-on nem lesz teljesen ugyanaz. Pénteken a Panthers már kora délután fog edzeni, egy igazi meleg napon.

"Az első edzésnek mindig magas az energiaszintje és izgalmas. Aztán ez elmúlik nagyon gyorsan, és az edzőtábori robotolás megkezdődik." mondta Rivera. "De ez egy szép kezdés. Megadtuk az alaphangot, a fiúk jó példát mutattak abból, amit tenni kell, és ahogyan edzeni kell, hogy egy jobb csapat legyünk."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: twitter.com