J.J. Watt sérültlistán, kihagyhatja a szezon hátralevő részét

Kiújult J.J. Watt hátsérülése. A Houston Texans defensive endje az offseasonban is hátsérüléssel bajlódott és a New England Patriots elleni vesztes mérkőzésen rásérült a korábbi sérülésére.

A 27 éves védőnek a július végi műtétje miatt ki kellett hagynia az egész előszezont.

A Texans most sérültlistára tette a Watt-ot így a legjobb esetben is minimum 8 hetet ki kell majd hagynia. A legrosszabb forgatókönyv szerint az is elképzelhető, hogy már nem fog pályára lépni a szezon hátralevő részében.

Watt kiesése miatt a Texans szerződtette korábbi defensive endjét Antonio Smith-t. A védő 2009 és 2013 között öt szezonon keresztül volt a csapat játékosa.

Biztosan nem csak kisebb sérülésről beszélnek Watt esetében mert az eddigi pályafutása összes mérkőzésén pályára lépett kezdőként pedig eddig is kisebb-nagyobb sérüléseket elszenvedett.

Kiesése hatalmas csapást jelent a defense számára, a távollétében a csapattársaknak sokkal többet kell majd vállalniuk. Jadeveon Clowney-nak, John Simon-nak, Whitney Mercilus-nak és Benardrick McKinney-nek kell megtartani a pass rush színvonalát. Nem lesz egyszerű feladat!

Watt csak öt éven keresztül szerepelt az NFL-ben de már majdnem Lawrence Taylor-al és Reggie White-al emlegítik egy szinten. Tavaly begyűjtötte a harmadik Év védője címet. Rajta kívül egyedül csak Taylor rendelkezik három díjjal.

Emellett 76 sacket szerzett az NFL-ben ami mérkőzésenkénti 0.92-es átlagot jelent ami a liga történetének legjobb mutatója (1982 óta vezetik a statisztikát).

nfl.com, Fotó: nflfilms.nfl.com