Továbbra sem bír magával Apple édesanyja

Ha visszaemlékezünk a májusi draftra biztosan az eszünkbe fog jutni Eli Apple édesanyja, Annie. Humoros megnyilvánulásával rögtön a középpontba került és a médiában is szerepet kapott. Úgy tudott véleményt alkotni, hogy közben nem ártott a fiának, ez azonban mára valamelyest megváltozott, hiszen újabban igen komolyan kritizálta "Black Eli" kenyéradóját.

Először a Josh Brown helyzetről volt markáns véleménye és szép, hogy felszólalt a családi erőszak ellen, de ilyen nyíltan nem szabad kritizálni azt a csapatot aki épp a fia álmait próbálja megvalósítani és a legjobbat próbálja kihozni belőle. Ráadásul ő sem vette figyelembe, hogy a korábbi kickerünket gyerekkorában molesztálták, így a vele foglalkozó szakemberek (vagy épp az elmaradt kezelések) ugyanolyan hibásak lehetnek a történetben mint maga Brown. Markáns vélemény, de talán még belefér.

Az azonban kicsit már sok, hogy állítása szerint a csapat Eli-on keresztül próbálta meg kontrollálni az érzelmeit. Miből gondolta, hogy a csapat kérte meg erre Apple-t? Nem lehet, hogy a fia magától mondta neki, hogy kicsit a háttérbe kéne vonulni? Könnyen elképzelhető, hogy nem nézte jó szemmel azt, hogy ilyen komolyan lehordja a csapatot amelynek alig fél éve a tagja. Az edzők és a játékostársak előtt is rosszul érezheti magát emiatt még akkor is, ha nem ő a felelős.

Nálam az a mondat is kiverte a biztosítékot, amelyben elmondta, hogy legutóbb nem tudott már ennek a franchise-nak szurkolni. Ezzel aztán még kellemetlenebb helyzetbe hozta az 1. körös pickünket. Egyértelmű, hogy a játékosok hozzátartozóinak is van véleménye a ligáról és a csapatokról is. Azonban az, hogy valaki ne tudjon azért az együttesért szorítani amelyben a szerette játszik és ezt meg is osztja a nagyvilággal az azt hiszem nekem már túl sok. Sajnos ez a médiának pont jó, egy-egy ilyen bejegyzés komoly olvasottságot tud generálni. A csapatnak viszont már sokkal inkább káros, nem lepődnék meg ha valaki lépne az ügy megoldása érdekében. A tulajoknak nem jó a negatív reklám. Az edzők nem szeretik, ha ilyen hírekben kerül elő a csapatjuk. A játékosok szintén nem örülnek ennek, maga Apple pedig kellemetlenül érezheti magát mindenki előtt, hiszen újoncként csak be akar illeszkedni és felvenni a profik ritmusát, hogy hosszú évekig meghatározó játékos legyen.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: abcnews.go.com