A Raiders-nek a Panthers legyőzésével összejött a pozitív szezonja

Hosszú idő után végre magabiztosan kimondható, hogy újabb forduló, újabb Raiders győzelem. Na de minden arcoskodást félretéve kijelenthető, hogy végre egy olyan csapatot láthatunk Oaklandben amilyenre már régóta vártunk.

A Raiders tegnap este a hazai pályán fogadta az idei Super Bowl vesztesét, az idei szezonban szenvedő Carolina Panthers csapatát. A találkozó első félideje nagyon jól sikerült így akkor még nem sejthettük, hogy milyen kaotikus második félidő vár ránk. A lényeg azonban, hogy 35-32-re sikerült megnyerni a mérkőzést így jelenleg 9-2-es mérleggel az AFC Nyugati csoportjának élén áll a Raiders.

Az első negyedben a Raiders szerezte meg az első pontokat, Derek Carr átadását Seth Roberts kapta el az endzone-ban. A Panthers azonban nagyon hamar, másfél perc múlva válaszolt így 7-7-es döntetlennel ért véget az első negyed.

A második negyedben szinte minden összejött. Latavius Murray futott TD-jével kezdődött, Sebastian Janikowski mezőnygóljával folytatódott és Khalil Mack interception return TD-jével zárult a második negyedes pontgyártás. 17 pont kerül fel a táblára, a Panthers nem tudott lényeges ellenállást kifejteni így 24-7-es Raiders előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok.

Az első félidő után bizakodóan vártuk a második félidőt de egy perc alatt minden elromlott. A második játéknál egy rossz snap miatt megsérült Derek Carr és elveszett a labda. Az irányító kisujja finoman szólva is igen rosszul nézett ki. Egy támadsorozatot ki is kellett hagynia amikor Matt McGloin irányított.

A harmadik negyed a második negyed ellentettje volt, most a Panthers-nek jött össze minden. Három touchdowt szereztek egy negyed alatt. Az első extra pont kimaradt így a következő két kísérletnél rámentek a 2 pontosra de ezek közül egyik sem jött össze. 25-24-es Panthers vezetéssel kezdődött a negyedik negyed.

A döbbenetet fokozva újabb Panthers TD-vel kezdődött a negyedik negyed, ezúttal az extra pont is jó volt. Négy perc múlva sikerült válaszolni, Carr átadását Clive Walford kapta el az edzoneban és a sikeres 2 pontos után döntetlen volt az állás. Végül Janikowski 2 percen belül megszerezte a vezetést és a győzelmet.

A győzelem után összejött a pozitív mérlegű szezon de a mérkőzés után a legnagyobb kérdést az jelenti, hogy mi lesz Derek Carr-al. Eddig is tudtuk, hogy Carr a legfontosabb játékosunk de ez tegnap tudatosult csak igazán. Amikor le kellett mennie sérülés miatt a 17 pontos előny ellenére is lefagyott az egész stadion. Egyelőre nincs hír a sérüléséről de remélhetőleg továbbra sem fogja (nagymértékben) hátráltatni.

A futójáték nagyon gyengén működött bár ezen nem lehetett csodálkozni mert a futás elleni védkezés tekintetben a liga második legjobb egységével kellett szembenézni. Murray 19 kísérlet 45 yard, Richard 7 kísérlettel és 23 futott yarddal zárt. Futásonként 1.8 yardos átlagot sikerült felmutatni.

Crabtree jó napot zárt, 110 elkapott yarddal zárta a találkozót. Amari Cooper gyengébb napot fogott ki, 4 elkapásból 22 yardot szerzett de Carr jól keverte a "lapokat", összesen 9 játékosnak volt elkapása.

Mack kiemelkedő napot zárt, a tavaly év végi önmagát idézte. Interception, sack, kierőszakolt fumble, megszerzett fumble és TD. A védelem összességében egész tűrhetően teljesített. 358 összyardon maradt a Panthers offense.

Az azonban igaz, hogy egy 88 yardos és egy 44 yardos TD átadással is megégették az egységet. Futásonként 5.2 yardot átlagoltak ami nem minden találkozón fog beleférni.

Vasárnap este ismét hazai pályán fogadjuk majd a Buffalo Bills csapatát. Nem lesz egyszerű feladat mert a Bills is a playoffért küzd és ellenük nagyon fontos lesz a futójáték kivédekezése mert a futások tekintetében a ligaelső gárda érkezik majd Oaklandbe.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

nfl.com, Fotó: twitter.com