Idén már a harmadik csapat küldte el az elsőkörös running backet

Finoman szólva sincs jó éve C.J. Spiller-nek. A New York Jets tegnap bejelentette, hogy megvált a korábbi elsőkörös futójától. Spiller mindössze öt hétig volt a csapat játékosa és a mostani elküldéssel az idei évben már három csapat sem tartott igényt a szolgálataira.

Idén szeptemberben a New Orleans Saints és októberben a Seattle Seahawks is megvált tőle. A szezonban összesen 6 futókísérlettel, 18 futott yarddal és 50 elkapott yarddal rendelkezik.

"Tudom, hogy nagyszerű játékos vagyok. Tudom, hogy tudok játszani ebben a ligában." - nyilatkozta a 29 éves játékos az elküldése után.

Már a Jets-hez kerülése is érdekesen történt mert a csapat először az ugyancsak szabadügynök Knile Davis-t szerződtette majd 150 perccel később meggondolták magukat és inkább C.J. Spiller-t alkalmazták.

Kissé érthetetlen, hogy a futó miért szenved ennyire az idei szezonban mert a pályafutása igen ígéretesen kezdődött. A Clemson Tiger játékosaként kitűnően teljesített így a 2010-es Draft első körének kilencedik helyén kiválasztotta a Buffalo Bills csapata de a sérülések miatt nem tudta befutni azt a karriert amit előzetesen neki jósoltak.

A Bills játékosaként Fred Jackson társaként termelgette a yardokat de igazán soha sem tudta egyértelműen maga mögé utasítani a csapattársát. Csak két szezonban volt több mint 200 futókísérlete és csak egyetlen szezonban tudta átlépni az 1.000 futott yardot.

Spiller legjobb, 2010-es szezonjában 1.244 futott yardot, 6 futott touchdownt, 459 elkapott yardot és 2 elkapott TD-t szerzett. 2014-es utolsó Bills-es szezonjában kulcscsontsérülés miatt csak 9 mérkőzésen tudott pályára lépni és tavalyi márciusban szabadügynökként csatlakozott a Saints-hez.

A tavalyi szezonban mindössze 36 futókísérlete volt, 112 futott yard, 0 futott TD, 239 elkapott yard és 2 elkapott szerepel a neve mellett. Végül a tavalyi szezont sérültlistán fejezte be.

A Bills-nél töltött utolsó szezonjában is sérüléssel bajlódott és minden jel szerint az elmúlt két év alatt nem tudta kiheverni a korábbi problémákat. Kiderül mi lesz vele a jövőben de a három hónapon belüli 3 menesztés nem sok jót sejtet.

nfl.com, Fotó: