Kirúgták a Jacksonville Jaguars vezetőedzőjét

Gus Bradley nem élhette meg a fekete hétfőt ugyanis a Jacksonvile Jaguars vezetősége tegnap este megvált tőle. Csapata 21-20-ra kikapott a Texans-tól és a mérkőzés lefújását követően szinte azonnal nyilvánosságra hozták az edző kirúgását.

Az idei utolsó két mérkőzésen a csapat offensive line/vezetőedző asszisztense, a Buffalo Bills korábbi vezetőedzője Doug Marrone irányítja majd helyettes vezetőedzőként.

A Jaguars csapata és a szurkolók is nagy reményekkel vágtak neki az idei szezonnak de csalódniuk kellett. Jól sikerült az áprilisi Draftjuk és egy hónappal korábban nem kevés pénzt elköltöttek a szabadügynökpiacon is. Mindenki javulásra számított de hatalmas csalódás lett a vége.

Mindennemű erősítés ellenére idén csak 2 mérkőzést tudott megnyerni a csapat de nem sokkal jobb a vezetőedző összetett mérlege sem. Bradley majd négyéves regnálása alatt 14-48-as alapszakasz mutatót ért el a csapatával. Mérkőzései 22.6%-t tudta csak megnyerni ami a Super Bowl korszak legrosszabb mutatóját jelenti (minimum 50 mérkőzést tekintve).

"Ma megköszöntem Gus Bradley négyéves elkötelezettségét. Aki közel áll a csapatunkhoz az tudhatja, hogy Gus mindent amit tudott átadott a játékosok és a stáb számára. A játékosok Gus-ért küzdöttek és tudom, hogy hozzám hasonlóan nagy tisztelettel viseltetnek iránta." szerepelt a tulajdonos Shad Khan közleményében.

A general manager Dave Caldwell állása biztonságban van és Khan elárulta, hogy teljes mértékben megbízik benne, hogy a lehető legjobb edzőt fogja kiválasztani a csapat vezetőedzőjének. A tulajdonos elmondása szerint rendkívül tehetséges kerettel rendelkeznek ami Caldwell érdemét dicséri.

Bradley kirúgása senkit sem ért váratlanul, igazság szerint mindenki tudta, hogy valamikor be fog következni. Az edzőt 2013-ban nevezték ki a Jaguars élére miután szép sikereket ért el a Seattle Seahawks defensive koordinátoraként.

A Super Bowl-t nyerő defense-t már nem Ő irányította de Ő tette le a kemény védelem alapját. Ennek megfelelően, az irányítása mellett a Jaguars-nál is egy erős védelmet szerettek volna látni. Az első három évében ennek azonban nyoma sem volt. Idén már kezdett valami összeállni, negyedik az engedett passzolt yardok és hetedikek az engedett összyard tekintetében. A futás ellen azonban szenvedtek és sok pontot engedtek az ellenfeleknek.

A védelem kezdett összeállni de a támadósor nagyon gyengén muzsikált pedig tavaly már egész jól teljesítettek. Az offense problémáit a koordinátor Greg Olsen kirúgás sem oldotta meg és főleg Blake Bortles teljesítményével adódtak problémák. Az irányító vasárnap este például csak 92 passzolt yardot szedett össze.

Bradley így most munka után nézhet de jelenleg elképzelhetetlen, hogy vezetőedző lesz még az NFL-ben. 2017-ben még a Jaguars fizeti így nem kell elkapnia a visszatérést. Defensive koordinátor vagy egyetemi/főiskolai HC posztban gondolkodhat a közeljövőben.

nfl.com, Fotó: dsportsnews.com, gettyimages.com