Regular season week 16: Giants 19 Eagles 24

Nem sikerült bebiztosítani a rájátszást, hiszen nagyon álmosan kezdve sok hibával tarkított mérkőzésen vereséget szenvedtünk a Philadelphia Eagles otthonában.

Már az elején érezhettük, hogy valami nem stimmel, ugyanúgy mentünk ki a pályára mint a 9-dik fordulóban az Eagles New Yorkban és 14 pontos előnnyel ajándékoztuk meg ellenfelünket. Először egy Darren Sproles futáshoz asszisztált a védelem, majd Eli Manning interceptionje zárult touchdownnal.

Nem véletlenül hívta össze Ben McAdoo a játékosait, de a bekapott pontokra csak két mezőnygóllal sikerült válaszolni, amely 14-6-os hátrányt jelentett. Egy kisebb hibát követően Nelson Agholor is TD-nek örülhetett, így alaposan elkezdett égni a ház, de még a félidő vége előtt Sterling Shepard szépített. A második félidő az elbaltázott lehetőségekről szólt. Egy újabb mezőnygóllal sikerült kapaszkodni, azonban az Eagles szintén 3 ponttal válaszolt és nagyjából 30 centire voltak az újabb touchdowntól, de a védelmünk kiválóan zárt össze. A megfelelő válasz csak nem érkezett meg, Robbie Gouldnak a negyedik mezőnygólját is értékesítenie kellett és sokba került John Jerry false startja, valamint a bírók érdekes ítéletei is.

Valamennyire a Gilbride érát idézte ez az offense, sok yarddal és eladott labdával, az eredményesség azonban elmaradt, csak egy TD-t sikerült szerezni a négy field goal mellett, ez pedig roppant kevés egy ilyen mérkőzésen. Azért is fura ez, mert a forduló előtt Manning 10-dik volt a passzolt touchdownok tekintetében, tehát hiába döcögött az offense, a hat pontos átadások megvoltak. Idén szinte mindig hiányzott valami a támadójátékból, most az eladott labdák és a red zone (közeli) szituációk voltak igazán fájóak egy-egy egyéni hiba mellett. Persze az Eagles defensive cordinatora, Jim Schwartz is remek munkát végzett, nem véletlenül a liga egyik legjobbja a beosztásában. Csúnya volt John Jerry negyedik negyedes false startja, az elmúlt időszakban nem kapott sok büntetést a támadófal (pláne a szezon elejéhez képest). A futójáték viszont feléledőben van, Paul Perkins pedig hétről hétre jobb. A zebrák is hozzátették a magukét, Sterling Shepard egyik kezét kulcsszituációban tették használhatatlanná, de a zászló nem repült. Persze ne ebben keressük a vereséget, lett volna lehetőség a győzelem megszerzésére. Úgy látszik idén ilyen ez az offense, vagy a megtett yardok vagy a hatékonyság hiányzik.

A védelem a kezdeti hibák után alaposan feléledt és egy elem kivételével teljesen jól működtek. Ez az egyetlen dolog pedig az volt, hogy képtelenek voltak Carson Wentzt a földre vinni és ezzel fájó yardokat szerzett az újonc irányító. Persze a győzelemhez ez is elég lett volna még úgy is, hogy Olivier Vernonra érthetetlen zászlót dobtak.  lassításból egyértelműen látszott, hogy nem tudta már megállítani a mozgást mikor hozzáért Wentz-hez. Szerencsére nem esett össze a defense és a gólvonal torkából sikerült megakadályozni a pontszerzést. Nem bántam, hogy nem kockáztattuk meg Janoris Jenkins játékát, de nem ártott volna a jelenléte, ráadásul egyre jobban kezd kiütközni Jason Pierre-Paul hiánya is.

A special teamben ismét volt Brad Wingnek egy tökéletes puntja és lehetséges, hogy Robbie Gould is bebiztosította a jövő évi helyét. A visszahordásoknál viszont érthetetlen, hogy Dwayne Harris miket művelt, bármikor benne van a játékában egy fumble.

Borzasztó rossz szájízzel álltam fel a tv-től, mindig rossz kikapni egy csoportellenféltől, a Philadelphia ellen pedig különösen gyenge sorozatunk van és hát a legfontosabb, hogy bebiztosíthattuk volna a rájátszást. Ezt újra megtehetjük január. 1-jén, de a csillagok nagyon rossz állása kell ahhoz, hogy az utolsó fordulóban még a playoffért kelljen küzdenünk. Véleményem szerint játékosaink, edzőink és az idegrendszerünk is rászolgált arra, hogy már csak az egyenes kieséses szakaszban kelljen körmöt rágni. Azt eddig is tudtuk, hogy az offense-nek nem szabad ilyen hibákat véteni, a rájátszásba jutás esetén ezen fog múlni minden (és persze azon, hogy a defense maradjon egészséges). Ma láttuk hogyha nagyon kell akkor a megtett yardok is összejönnek, érdekes lesz hát a folytatás.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu