NFL HUNGARY

2016.dec.04.
Írta: nflfan komment

Beharangozó: Panthers at Seahawks

A Panthers és Seahawks nem divízió riválisok, de az biztos, hogy jelenleg annak érzik egymást. Vasárnap este a CenturyLink Field-en a két csapat a hetedik alkalommal találkozik egymással az elmúlt öt évet tekintve, beleértve a 2014-es és 2015-ös rájátszás találkozókat is. Az előző szezonban a…

Tovább

Paxton Lynch kezd a Jaguars ellen

Az újonc elsőkörös irányítónak kell megmenteni a címvédőt. A Broncos a hét folyamán még reménykedett benne, hogy az idei kezdőirányítójuk pályára tud lépni a Jaguars ellen de kiderült, hogy Trevor Siemian lábsérülése miatt nem tudja vállalni a játékot. Nem marad más választásuk, ismét be kell dobni…

Tovább

Mike McCoy teper az állásáért

A Chargers vezetőedzőjét én amúgy kimondottan jó támadó szakembernek tartom. Az volt már denveri évei alatt is és nem véletlenül kapott vezetőedzői munkát. Aztán San Diego-ban már első évében rájátszásba vezette a csapatot. Ezt arrafelé kitörő örömmel fogadták, hiszen Norv Turner utolsó évei nem…

Tovább

Iron Eli! Miért féltékeny Big Ben?

Ben Roethlisberger lehetne akár Giant is - szerencsére nem ő lett az. Ha annak idején nem sikerül Manning cseréje, nagy valószínűséggel ő lett volna a következő célpont. Most, évekkel később, már mindketten sokat elértek. Mindkettőjüknek két Superbowl gyűrűje van, mindkettőt megbecsüli és elismeri…

Tovább

Luke Kuechly a második alkalommal fog hiányozni

A linebacker Luke Kuechly a második egymást követő héten tud csak erkölcsi támogatást nyújtani a csapatnakKuechly aközött a négy Panthers játékso között van, akik nem tudtak edzeni a héten és kizárt, hogy játszanak a vasárnapi meccsen a Seahawks ellen. Kuechly, aki az agyrázkódás utáni protokollt…

Tovább

A Raiders-nek a Panthers legyőzésével összejött a pozitív szezonja

Hosszú idő után végre magabiztosan kimondható, hogy újabb forduló, újabb Raiders győzelem. Na de minden arcoskodást félretéve kijelenthető, hogy végre egy olyan csapatot láthatunk Oaklandben amilyenre már régóta vártunk. A Raiders tegnap este a hazai pályán fogadta az idei Super Bowl vesztesét, az…

Tovább

Regular season week 12: Giants 27 Browns 13

Az idei legnagyobb arányban, a szokásos forgatókönyvvel sikerült győzni az eddig nyeretlen Cleveland Browns ellen, ezzel pedig sorozatban hatodszor hagyták el játékosaink vereség nélkül a pályát. A nagyobb arányú győzelem ellenére igen nyögvenyelős összecsapást láthattunk, ahol inkább a védelmek…

Tovább
süti beállítások módosítása