Eli Manning személyében 2004 óta van egy franchise irányítója a New York Giantsnek. Sem ő sem az offense nem úgy teljesített ahogyan vártuk és egy Jerry Reese nyilatkozat is beleültette a szurkolók fülébe a bogarat, amely alapján lassan új QB után kell néznünk és megvizsgáljuk az opciókat ezen a poszton is (igaz minden évben ezt halljuk). Most viszont azt írom le, hogy miért nem látom annak az értelmét, hogy az idei offseasonban nagy értéket adjunk egy irányítóért.

Először is azért, mert 2019-ig élő szerződése van Eli-nak. Ha nem jön közbe semmi extrém, akkor ezt ki is fogja tölteni. Egészséges életmódot él, nem a pályán kívüli ügyeiről ismert, játék közben pedig figyel arra, hogy ne vegye fel a nagy ütközéseket. Láttuk már más játékostól, hogy 39-40 éves korban is magas szinten lehet teljesíteni ebben a ligában, ha Manninggel ez mégsem így lenne az nem a fizikai állapota miatt következne be. Az előző offseasonban kötött megaszerződéseket ráadásul 2019 körül lehet először nagy véráldozatok nélkül felbontani, így addig nincs is értelme egy új irányítóval való rebuildbe belemenni.

Jó jó, de egy új irányítónak tanulásra van szüksége, hogy felvegye az NFL ritmusát. Hangozhatna el a túloldalról. Ha megnézzük az elmúlt éveket egyedül a Packers-nél jött be Aaron Rodgers-szel, hogy 3 év padoztatás után lett kezdő és a liga egyik legjobbja lett. Ezen kívül ezek a projektek szinte mind bedőltek.

Menjünk vissza az időben 2011-ig és nézzük meg hogyan is alakult az újonc QB-k sora. Abban az évben elég nagy runt láthattunk ezekért a játékosokért és többen felsültek, gondoljunk csak Jake Locker, Blaine Gabbert vagy Christian Ponder nevére. Őket is hamar bedobták a mély vízbe, ahogy Cam Newtont vagy Andy Daltont is. Tyrod Taylor esete elég egyedi, őt anno a Baltimore Ravens draftolta, majd a Buffalo Bills-ben lett kezdő ahol megkapta a nagy szerződést is, bár ez még mindig vitatéma, hogy megérte-e a nagy pénzt vagy sem. Egy évvel később minden Andrew Luckról és Robert Griffin III-ről szólt, az ő sztorijukat ismerjük, berobbantak a ligába, de RGIII profi pályafutása elég balul sült el. A helyzet haszonélvezője Kirk Cousins lett, aki átvette társa kezdő helyét a Redskins-ben, bár a döntő pillanatokban eddig nem állt a helyzet magaslatán. Meg kell említeni Russell Wilson nevét is, aki a class meglepetésembere volt, hiszen a Seahawks Matt Flynn cseréjének szánta, de már az edzőtábor során ő lett a kezdő. A 2013-as esztendő újoncai rendre felsültek, így ugorhatunk is. Egy évvel később Blake Bortles igen hamar megkapta a kezdő helyet és Johnny Manziel is bemutatkozhatott. Őt azonban jobb elfelejteni, hiszen a profik között nem tudott maradandót alkotni. Ellenben Teddy Bridgewaterrel és Derek Carral, akik rögtön kezdők lettek, bár előbbi jövője még kérdéses tavaly nyári horrorisztikus szerződése után. A két évvel ezelőtti class-ból Jameis Winston és Marcus Mariota vált be igazán és ők is azonnal megkapták a lehetőségüket. A legutóbbi draft irányítóit rendre a jövő embereinek szánták, de az élet más forgatókönyvet írt nekik. A legtovább Jared Goff ült a padon akinek hiába vannak remek képességei, egyelőre a profik között alkalmazott sémát még tanulnia kell és a mentális ereje is kérdéseket vet fel. Carson Wentz a harmadik számú QB-nak indult az Eagles-ben, majd mikor Sam Bradforddal lehúzták a Vikings-t után rögtön ő lett a starter. Nem is volt rossz döntés, hiszen láthattunk tőle néhány rookie mistake-et, de minden esélye megvan ahhoz, hogy kiváló játékossá váljon. A legnagyobb durranás azonban Dak Prescott, aki nemcsak az előszezon szenzációja volt, hanem Tony Romo sérülését kihasználva az idény legjobb újonca volt csapattársával, Zeke Elliottal egyetemben.

Látható tehát, hogy azok a QB-k akik vitték is valamire nem csücsültek évekig a padon, hanem maximum rövid padoztatás után, de megkapták a lehetőséget (és hát a bustokra is ez jellemző). Egyszerűen nem volt szükségük arra, hogy csak a mérkőzés szemlélői legyenek, a legtöbben már rookie-ként is elfogadható szintet hoztak. Ugyan többen is voltak akik a padról szálltak be, de őket szinte már követelték a csapatba, gondoljunk csak Goffra, akit Jeff Fisher mindenképp jegelni akart. Ha kiválasztanánk egy első vagy egy második körös irányítót, akkor vajon milyen jeleket kapnának az edzők a szurkolóktól és az újságíróktól? Egy-egy Manning interception után mindenki az új fiút akarná, a New yorki média pedig elég erős, nem lepődnék meg ha egy idő után a csapat teljesítményét is befolyásolnák ezek az üzenetek.

Azt is érdemes mérlegelni, hogy biztosan egy első vagy egy második napos irányítóra van most szükségünk? Nincs nagyobb need? Egy Patriots megteheti, hogy próbálkozik Mallettel, Garoppoloval, Brissettel, de mi nem tartunk (még) ott. A támadófal nem úgy játszott, mint 2015-ben, rajtuk kívül pedig egy új futó, tight end és egy elkapó is elférne a keretben. Ráadásul a védelem vérfrissítésére is szükség lesz ha nem tudunk megállapodni JPP-vel és/vagy Hankins-szel. Ugyan Ryan Nassib vélhetően távozik, de az "utódját" bőven ráérünk a draft 4. körétől felkutatni.

Összességében tehát azt gondolom, hogy érdemes még legalább egy évig nyugalomban maradni, a legjobban akkor járunk ha újabb három évig Manning lesz az irányítónk (vagy akár még tovább is), az pedig szerintem látszik, hogy nincs értelme évekig padoztatni mögötte egy tehetséget. Nem kapnánk reális képet a képességéről és a külső nyomások hatására konfliktusokat okozhat. Várjunk tehát még a következő aranytojást tojó tyúkkal és addig is bízzunk abban hátha mi is látunk egy "prescotti" csodát.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu