Legújabb Mock Draft

Zajlanak a Pro Day-ek így minden elemző a Draftra készülő főiskolai/egyetemi játékosokkal foglalkozik. Az elemzések mellett a friss információkra építve újabb és újabb Mock Draft-okat készítenek. A legújabb elkövető az NFL Media elemzője Bucky Brooks volt.

Az 1/1-et tulajdonképpen már említeni sem kell hiszen Myles Garrett bebetonozta magát és valami hatalmas fordulatra lesz szükség, hogy ne a Texas defensive endje legyen az idei Draft első választottja.

Az utolsó pár hét Mock Draftjain állandósulni látszott, hogy az első öt helyen egy, az első 15 helyen pedig két irányítót is kivettek az elemzők. Leginkább 49ers, a Bills és a Browns mellett szerepeltettek QB-t de ez a trend a napokban megváltozott és irányítót már csak a kör második harmadában várnak a szakértők.

A jelenlegi mezőnyt elnézve az idei Draft első napját a védelem fogja uralni. A defensen belül is a defensive endek és a cornerbackek lesznek a legkelendőbbek. Brooks legújabb listája szerint csak 12 támadót húznak majd ki az első napon.

A teljes listáért kattints a továbbra!

Csapat

Játékos

Poszt

Iskola

1, Cleveland Browns

1. MYLES GARRETT

DE

Texas A&M

2, San Francisco 49ers

2. SOLOMON THOMAS

DE

Stanford

3, Chicago Bears

3. JAMAL ADAMS

S

LSU

4, Jacksonville Jaguars

4. LEONARD FOURNETTE

RB

LSU

5, Tennessee Titans

5. MARSHON LATTIMORE

CB

Ohio St.

6, New York Jets

6. JONATHAN ALLEN

DE

Alabama

7, Los Angeles Chargers

7. MALIK HOOKER

S

Ohio St.

8, Carolina Panthers

8. DEREK BARNETT

DE

Tennessee

9, Cincinnati Bengals

9. REUBEN FOSTER

LB

Alabama

10, Buffalo Bills

10. MIKE WILLIAMS

WR

Clemson

11, New Orleans Saints

11. TRE'DAVIOUS WHITE

CB

LSU

12, Cleveland Browns

12. O.J. HOWARD

TE

Alabama

13, Arizona Cardinals

13. COREY DAVIS

WR

Western Michigan

14, Philadelphia Eagles

14. TEEZ TABOR

CB

Florida

15, Indianapolis Colts

15. CHIDOBE AWUZIE

CB

Colorado

16, Baltimore Ravens

16. JOHN ROSS

WR

Washington

17, Washington Redskins

17. DALVIN COOK

RB

Florida St.

18, Tennessee Titans

18. TAKKARIST MCKINLEY

DE

UCLA

19, Tampa Bay Buccaneers

19. JARRAD DAVIS

LB

Florida

20, Denver Broncos

20. GARETT BOLLES

OT

Utah

21, Detroit Lions

21. TACO CHARLTON

DE

Michigan

22, Miami Dolphins

22. HAASON REDDICK

DE

Temple

23, New York Giants

23. RYAN RAMCZYK

OT

Wisconsin

24, Oakland Raiders

24. CAM ROBINSON

OT

Alabama

25, Houston Texans

25. MITCHELL TRUBISKY

QB

North Carolina

26, Seattle Seahawks

26. FABIAN MOREAU

CB

UCLA

27, Kansas City Chiefs

27. DESHAUN WATSON

QB

Clemson

28, Dallas Cowboys

28. CHARLES HARRIS

DE

Missouri

29, Green Bay Packers

29. CHRISTIAN MCCAFFREY

RB

Stanford

30, Pittsburgh Steelers

30. TIM WILLIAMS

DE

Alabama

31, Atlanta Falcons

31. T.J. WATT

LB

Wisconsin

32, New Orleans Saints

32. ADOREE' JACKSON

CB

USC

 

Nincs elsőkörös pickje: Los Angeles Rams, Minnesota Vikings, New England Patriots

nfl.com, Fotó: nfl.com

Címkék: draft2017