A liga elutasította Josh Gordon fellebbezését, továbbra sem tudni mikor léphet pályára a Browns elkapója

Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor léphet pályára legközelebb a Cleveland Browns wide receivere. Josh Gordon-nak eltiltás miatt ki kellett hagynia az utolsó két szezont és a liga vezetősége a mai napon elutasított a kérelmét.

A jelenleg 26 éves elkapó márciusban leadta az eltiltás megszüntetéséhez szükséges papírokat. Az ügyén az sem segített, hogy tavaly októberben önként bevonult egy rehabilitációs létesítménybe. A mostani elutasítás miatt lehet, hogy soha sem fog visszatérni az NFL-be.

Gordon alkohol és drogproblémák miatt már több alkalommal is bajba keveredett és a wide receiver ráadásul megsértette a liga szabályzatát mert az NFL leszoktató programja alatt alkoholt fogyasztott. Az esetért automatikus egyéves eltiltást kapott még 2015-ben.

Először 2013 nyarán bukott meg először amikor tiltott szer miatt két mérkőzéses eltiltást kapott. Visszatérése után 1.646 elkapott yardjával az alapszakasz legeredményesebb elkapója volt pedig csak 14 mérkőzésen tudott pályára lépni. A jó szezon után nagy reményekkel vághatott neki a 2014-es szezonnak de végül csak 5 mérkőzésen lépett pályára.

A 2014-es Draft idején másodjára is pozitív drogtesztet produkált és az egyéves eltiltás bejelentése előtt ittas vezetésen kapták így az alkohol is bekerült azon tételek közé amire bármikor letesztelhetik.

A Browns vezetői igazából már túlléptek Gordon-on, a szabadügynökként szerződtetett Kenny Britt és a tavalyi elsőkörös Corey Coleman párosával vágnak neki az idei szezonnak. Mögöttük a Rashard Higgins, Ricardo Louis áll a depth charton akiket jó néhány tapasztalatlan játékos követ.

nfl.com, Fotó: Twitter.com