Az ember már egy teát sem ihat meg, hogy ne kerülne sittre

Michael Floyd amerikai állampolgár újabb története következik.

Kezdjük ott, hogy Michael Floyd már alapból elitként elítéltként érkezett meg a csapatunkhoz a múlt hónapban, de mivel az államot nem hagyja el, így részt vehet az edzőtáborban és a Vikings foglalkozásain. Eddig legalábbis így volt.

Most azonban megint bajban a játékos, illetve kitudja. Törtét ugyanis, hogy Floyd-nak meghatározott időpontokban vizsgálatokra kell járni, ahol megmérik a véralkohol szintjét, hogy nem esett-e esetleg vissza.

Június 11-én reggel is meg kellett volna jelennie egy ilyen teszten, de állítása szerint elaludt. Pontosabban, egykori egyetemi csapattársa és most a Vikings-ban is csapattárs Kyle Rudolph házában tartózkodott késő este és mivel sokáig néztek filmeket elaludt.

„Miután sokáig fel voltunk elaludtam. Arra ébredtem, hogy az otthon található monitorozó gép jelzett, hogy meg kell csinálni a tesztet. Kortyoltam néhányat a Kombucha teából az ébredés után, hogy teljesen felébredjek. Ezt azelőtt tettem, hogy belefújtam volna a készülékbe. Hozzá kell tennem, hogy előző nap dél óta nem ettem semmit.”

Miután június 11-én lezajlott az utolsó teszt is az aznap alkoholt mutatott ki Floyd szervezetében, így június 26-ára beinvitálták egy beszélgetésre a bíróságra.

Itt meg is született az ítélet, Floyd egy napot börtönbe kell, hogy menjen és elvileg nem lehetett volna ott a Training Campon sem, hiszen a háziőrizetét is meghosszabbították volna.

Ekkor érkezett a Vikings ügyvezető igazgatója, Kevin Warren, aki egy amolyan mentőlevelet intézett a bíró felé, természetesen Floyd ügyvédjén keresztül. Arra kérte benne a bírót, hogy mérsékelje a büntetést, hiszen Floyd nem iszik és azt sem tudhatta, hogy a kombucha teában alkohol van. Warren leírta továbbá, hogy ezt a teát a sportolók fogyasztják, sőt a létesítményben is megtalálható. 

Csak ugye a véralkohol szintje szerint legalább 8 egyenként majd fél literes teát meg kellett innia ahhoz, hogy ez a szint meglegyen a szervezetében, amit a vizsgálók szerint kizárt, hogy csak teából hozott össze.

Eredményképp az egynapos börtön maradt és a büntetése további részét is le kell töltenie, gondolok itt a háziőrizetre.

Végezetül jöjjön a Vikings hivatalos közleménye ezen üggyel kapcsolatban:

„Amikor aláírtunk Michael Floyd-al, abban reménykedtünk, hogy javulást mutat. Hisszük, hogy Michael a Vikings szervezetének produktív tagja lesz, mint a pályán, mind pedig azon kívül. Az arizonai bíróság által korábban hozott  döntése alapján Michael a büntetése fennmaradó részét tölti és arra számítunk, hogy a csapat Mankato-i edzőtábor kezdetekor ott lesz, amikor július 26-án a játékosok megjelennek.”

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com