Szavazás

Facebook oldaldoboz

Twitter

Tom Brady-t is foglalkoztatja a visszavonulás

2018.06.18. 20:42 | nflfan | komment

Címkék: newenglandpatriots tombrady

A New England Patriots ötszörös Super Bowl győztes irányítója a hétvégén Oprah Winfrey-nek adott interjújában elárulta, hogy már Ő is elkezdett eljátszani a visszavonulás gondolatával. Elmondta, korábban mintsem később fog bekövetkezni a dolog de azért hozzátette, hogy egyelőre nincs kitűzve a visszavonulás dátuma.

"Mostanság többet gondolok a visszavonulásra mint korábban. Úgy látom, hogy közeleg a vég, határozottan korábban jön el mint később." - nyilatkozta az irányító.

Brady korábban lenyilatkozta, hogy még akár 45 éves korában is a pályán lehet majd. Ezt a csapat tulajdonosa Robert Kraft is megerősítette. A tulajdonos elmondása szerint még hat vagy akár hét évig is pályán lehet a kedvenc irányítója.

Brady augusztusban tölti be 41. életévét így az idei alapszakasznak már negyven pluszosként vág neki. Az NFL történetében csak három olyan irányító volt aki negyven felett 10 mérkőzésen kezdett egy szezonban. Brett Favre, Vinny Testaverde és Warren Moon (Ő kétszer is). Azonban egyikük sem jutott be a rájátszásba így ebben a mutatóban Brady megelőzheti mindhárom irányítót.

A korábbi nyilatkozatok ellenére az idő sajnos mindenkit utolér így senkit sem lephettek meg Brady szavai. A teljesítményével finoman szólva sincs baj, a tavalyi szezonban 4.577 passzolt yard és 32 touchdownt szerzett. Teljesítményének köszönhetően megválasztották a szezon legértékesebb játékosának és februárban Super Bowl-t játszott a csapatával.

Brady esetében a véget nagy valószínűség nem a teljesítményének visszaesése fogja meghatározni. Az irányító akkor fog kiszállni amikor úgy érzi, hogy eljött számára a vég.

nfl.com, Fotó: nesn.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr914056762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.