Ha bebizonyosodnak a vádak akkor véget ért LeSean McCoy pályafutása

A tegnapi napon kikerült az Instagramra egy kép amely szerint LeSean McCoy brutálisan összeverte a volt barátnőjét. A képen Delicia Cordon látható és a hírek szerint nem maga McCoy látta el a nő baját de állítólag az Ő megbízatásából történt minden.

Az ügyvéd közleménye szerint hajnali három órakor valaki betört a nő házába és a McCoy által korábban adott ékszereket követelte. Betörés jelei nem látszottak és a szóban forgó ékszereket a Buffalo Bills running backje már többször is visszakövetelte a nőtől.

A beszámolók szerint a betörő le akarta rángatni a nő kezén levő karkötőt, ekkor megzúzódott a karja, majd ezt követően egy fegyverrel többször arcon ütötte.

A hírek szerint ház McCoy tulajdonában van és a futó több alkalommal is megpróbálta már kilakoltatni. A kamera és a biztonsági rendszert is lecseréltette, hogy ne férhessen hozzá a felvételekhez.

A Bills vezetői a hír kirobbanása után rögtön bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. A running back egyből tagadta a vádakat és azzal védekezett, hogy másnap reggel Miamiban edzett így nem lehetett órákkal korábban Georgiában.

Itt jelenleg nem is az a kérdés, hogy McCoy maga tört volna be és bántalmazta a volt barátnőjét hanem, hogy az egész a futó megbízatásából történt-e. Legyen így vagy úgy de ha bebizonyosodnak a vádak akkor véget ért a futó pályafutása.

Ha igazak a vádak akkor nagyon súlyos büntetést kell kiszabni. Jó eséllyel örökös eltiltást kap McCoy. Ha mindezek ellenére megússza kevesebbel akkor sem fog már pályára lépni az NFL-ben. Egyetlen csapatnak sem fog kelleni ha bűnösnek találják. Ray Rice sem talált csapatot a liftes videója után.

nfl.com, Fotó: blacksportsonline.com, sandrarose.com