Facebook oldaldoboz

Twitter

Darrelle Revis bejelentette a visszavonulását

2018.07.18. 17:10 | nflfan | komment

Címkék: tampabaybuccaneers newyorkjets newenglandpatriots kansascitychiefs darrellerevis

Darrelle Revis a mai bejelentette, hogy 11 szezont követően végleg szögre akasztja a sisakját. A cornerback az évtized elején posztjának legjobb játékosának számított és három csapat mezében végül 145 mérkőzéssel zárta a profi pályafutását.

A jelenleg 33 éves Revis-t a 2007-es Draft első körében választotta ki a New York Jets. 2013-ban kevesellte a Jets által kínál összeget és a Tampa Bay Buccaneers csapatát választotta. Ez nem volt egy sikertörténet és egy évvel később csatlakozott a New England Patriots csapatához amely tagjaként a szezon végén magasba emelhette a Super Bowl trófeát (pályafutása során először és utoljára).

A rá következő szezonban ismét váltott és visszatért az Őt draftoló Jets-hez. A két évvel korábbi esettel ellentétben a vezetők mélyen belenyúltak a zsebükbe és ötéves, 70 millió dolláros szerződést kötöttek vele. Ezt azonban korábban kellett volna megtenniük mert Revis már nem volt a régi. Két évvel később elküldték majd tavaly szezon közben csatlakozott a Chiefs-hez.

Pályafutása során 411 tacklet, 29 interceptiont, 4 kierőszakolt fumblet és 3 touchdownt szerzett. 140 passzt védekezett le és 12 fumblet szerzett meg. Hét alkalommal választották be a Pro Bowl és négyszer az All-Pro keretébe.

Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr3714121161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.