Fact or fiction: erősebb lesz a Giants offense, mint a defense

Rendre gyengélkedtek az elmúlt években a támadóink és a másfél évvel ezelőtti rájátszásba jutást is a védőknek köszönhettük (valamint Beckhamnek). Tavaly mindkét egység csődöt mondott és számos változást láthattunk a teljes keretben. Vajon merre fog billenni a mérleg?

Offense

 

Az első és a legfontosabb kérdés a támadófal rendbetétele volt. Nem lehet egy év alatt újjáépíteni egy teljes egységet, de érzésem szerint amit meg lehetett tenni azt meg is tette Gettleman. Andrew Norwellről ugyan lemaradt, de Nate Soldert a legjobban fizetett falemberré tette, ketten pedig nem fértek volna be a fizetési plafon alá. Azért kárpótlásul megérkezett Patrick Omameh a guardok közé. Brett Jones-nak második körös tendert adott, John Jerry szerződését pedig átalakította, így a jelenlegi játékosaira is gondolt. Remek értéket képviselt a draft második körében Will Hernandez, aki azonnal a kezdők között kaphat helyet. A legfontosabb poszton Eli Manning mellett tettük le a voksunkat és egy irányító helyett inkább Saquon Barkley-t választottuk az 1/2-vel. Reméljük bejön a húzás és két éven belül Davis Webb vagy Kyle Lauletta lesz a kezdőnk, persze ehhez óriási mázli is kellene. Barkley a szintén újonnan érkező Jonathan Stewarttól tanulhat és Wayne Gallmannal kiegészülve egész pofás running back állományt sikerült összehozni. Az elkapók közül megváltunk Brandon Marshalltól, aki a papírforma alapján még mindig jobb értéket képvisel Cody Latimernél, de aggodalomra semmi ok, hiszen remekül halad Odell Beckham Jr. felépülése, Sterling Shepard pedig a liga egyik legveszélyesebb slot elkapójává nőtte ki magát. Ha egyikük sem tudja üresre játszani magát, akkor bátran repülhet az átadás Evan Engram felé is, aki már újoncként megmutatta, hogy életveszélyes célpont tud lenni. Persze ennyire nem álomszép minden, hiszen Pat Shurmurnak teljesen át kell alakítania az egységet és egyelőre még nem tudjuk, hogy valóban jó húzásnak bizonyult-e a kinevezése. 2017-ben alaposan megszenvedtünk a sérülésekkel is, főleg a Chargers elleni összecsapás alakult borzasztóan, ahol gyakorlatilag kidőlt a WR sorunk. A támadófal jobb oldala is kérdéses, úgy látszik Ereck Flowers-nek kilenc élete van, mint a macskáknak. És végül Manning nevét is meg kell említeni, aki érzésem szerint még mindig NFL szinten tud játszani és meccset is lehet vele nyerni, de közel sem biztos, hogy a kulcspillanatokban az ő kezébe adnám oda a labdát, az elmúlt években már csak elvétve köszönt vissza a negyedik negyedes Eli varázslat és mintha a pass rusherektől is félne.

Defense

Steve Spagnuolo számításai sem jöttek be és a Saints-nél mutatott formája köszönt vissza. James Bettcher személyében érkezett a váltás, aki egy 3-4-re alapozó hibrid rendszert alkalmaz, ami több játékostól is az eddigiektől eltérő szerepkört fog megkívánni. El is adtuk Jason Pierre-Pault a Buccaneers-hez, de megszereztük Alec Ogletree-t, aki jó párost alkothat középen B.J. Goodsonnal (csak azok a fránya sérülések ugyebár...). A D-line belső része nagyjából adott, a széleken pedig Olivier Vernon és Kareem Martin próbál majd nyomást generálni az ellenfél irányítójára, de vélhetően Lorenzo Carter is lehetőséget kap majd. Remekül alkalmazta Bettcher Chandler Jones-t, így izgatottan várhatjuk, hogy vajon mit hoz ki Vernonból. A cornerback sorból kiraktuk Dominique Rodgers-Cromartie-t, a helyére pedig William Gay érkezett. Nem tudni mennyit vett ki Janoris Jenkins-ből a házában történt gyilkosság, de a hírek szerint ő és Eli Apple is elhivatott az edzői stáb irányába. Túl van a kézműtéteken Landon Collins, aki a liga egyik legjobb safety-je lett. Találunk biztató jeleket és Bettcher személye is döntő lehet, de komoly aggályaim vannak a pass rusherek minősége miatt. Nem várhatjuk el a secondary-től, hogy konzisztensen kövesse 4-5 másodpercig az elkapókat és a cornerback állományunk sem az ami két éve volt. A sérülések itt is közbeszólhatnak és azt se feledjük, hogy jó trade-nek tűnik Ogletree megszerzése, de gyenge éven van túl.

Fact or fiction? Fact. A névsor alapján jobb az offense és remélhetőleg a McAdoo féle apátia is a múlté. Tud még játszani Manning, a célpontjaira sem lehet panasz és Barkley személyében végre egy klasszis futóval gazdagodhattunk. Ugyan nem ért még véget a munka, de a támadófal is elegendő erősítést kapott ahhoz, hogy versenyképes legyen. Persze a védelmet sem szabad leírni, James Bettcher szereti a változatos blitzeket, nagy idénye lehet Vernonnak és vélhetően Snacks Harrison is elkápráztat majd minket. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy a két évvel ezelőtti konzisztens játékot fogjuk látni és a szép pillanatok mellett valószínűleg bosszankodni is fogunk.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu