Jól játszottak az Arizona Cardinals irányítói

Az Arizona Cardinals új edzői stábbal és új irányítókkal vág neki az idei szezonnak. Mindegyik tavalyi irányítójuk távozott (vagy visszavonult) és érkezett egy korábbi 1/1-es, egy idei elsőkörös választott és egy hatodik szezonját kezdő játékos aki már megégette magát párszor de az eddig látottak alapján megérte váltani.

A hajnali New Orleans Saints elleni találkozót végül 20-15-re megnyerő Cardinals Sam Bradford-al a center mögött kezdte a találkozót. A korábbi Rams és Vikings QB mind a 6 átadása sikeres volt és 61 yarddal zárt. Pontot érő támadósorozatot is vezetett amelynek végén a sérülésből visszatérő David Johnson futásával szerezték meg a 6 pontot.

Bradford 109-es passer rating zárt majd átadta a helyét Josh Rosen-nek. Most jobban dolgozott előtte a támadófal mint egy héttel korábban így egy 7 játékból álló támadósorozatot vezetett amelynek végén a szintén újonc Christian Kirk-nek adott 14 yardos passzával TD-t szereztek.

Az elsőkörös Rosen két touchdownal végződő drive-ot vezetett, 16 átadásából 10 volt sikeres, 107 yarddal, 1 TD-vel és 102.9-es passer ratingel zárt. Rosen az eddigi két előszezon mérkőzésén 29/16 passzmutatóval, 148 yarddal, 1 TD-vel és 0 eladott labdával rendelkezik.

nfl.com, Fotó: cbssports.com