Regular season week 1: Jaguars 20 Giants 15

Elkezdődött az idei NFL szezon, amelyet a Jacksonville Jaguars ellen kezdtünk el, akik esélyesebbként mentek neki a mérkőzésnek és ennek megfelelően nagy küzdelemben, de végig vezetve szűkösen nyertek. Előzetesen elfogadtuk volna az öt pontos vereséget, de a végjáték alakulhatott volna másképp.

Josh Lambo szerezte meg az első pontokat, akinek a mezőnygólja után három pontos előnyhöz jutott a Jaguars. Nem kellett sokat várni a válaszra, szintén az első negyedben, egy hasonlóan hosszú drive után sikerült egyenlíteni. A második negyed sajnos nem rólunk szólt és ez a végeredményt is alaposan befolyásolta. Míg a vendégek egy field goalt és T.J. Yeldon is szereztek, addig mi csak egy újabb Rosas FG-t tudtunk felmutatni. A második félidőben aztán a védelmünk lehúzta a rolót, egy pontot sem engedtek a Jacksonville-nek, de volt egy Myles Jack interception, amit touchdownra hordott vissza a linebacker. Előtte Aldrick Rosas értékesítette a harmadik mezőnygólját is, de az eladott labda után joggal gondolhattuk úgy, hogy eldőlt a győzelem sorsa. Szerencsére Saquon Barkley nem adta fel és megmutatta miért lett 1/2-es választott, hiszen egy hihetetlen nagy játék után 68 yardos touchdownt szerzett. A végén kaphatott volna még egy lehetőséget Manning az első passzolt touchdownjának megszerzésére, de Kaelin Clay másképp gondolta és a papírforma fair catch helyett meglódult volna a játékszerrel, ami azonban az ellenfélnél landolt. Fájó volt ezt látni.

Várható volt, hogy minden egyes yardért meg kell küzdeniük a támadóinknak és így is történt. Végig nagy nyomást helyezett a Jaguars védőfala az offensive line-ra, amiben többször is partner volt Ereck Flowers, aki két súlyos büntetést is bemutatott az első percekben. Nehéz dolga volt Calais Campbell ellen és nem is tudta rendesen végrehajtani a feladatát. Persze a teljes támadófalon látszott, hogy szükségük van némi időre ami nem is csoda, hiszen minden poszton változtatás történt a tavalyi évhez képest. Látható volt némi javulás, de ez még mindig nem elég, viszont nem lesz egyszerű feladat helytállni ezek ellen az erős védelmek ellen. Talán Will Hernandez is kevesebb hibát követ majd el a későbbiekben. A jó hír, hogy Odell Beckham Jr. visszatért, ráadásul nem is akárhogy. Alázatosan végezte a dolgát, és ugyan most nem ő vitte el a show-t, de így is összejött a 100 yardos határ. Nem rajta múlott. Többször is elérhető volt Sterling Shepard, de minden tavalyi hiányossága előjött Evan Engramnek, Cody Latimer pedig láthatatlan volt. Ellenben ott volt Saquon Barkley. Élményszámba ment a nagy játéka, tényleg mindig benne van a futásaiban, hogy a semmiből végigszalad a pályán. Apró szépséghiba, hogy a 68 yardos touchdownján kívül 2,2 yardos átlagot produkált, ami még a Jaguars ellen is borzasztónak mondható. Persze nem az ő kritikájaként írom ezt, hanem a támadófal jegyezheti fel magának a fekete pontot. Igaz Barkley-hoz hozzá kell tenni, hogy az előszezonban is mutatott egy nagy játékot, ami igencsak biztató lehet a jövőre nézve. Ezek a play-ek különböztetik meg a klasszist a journeymanektől.

A védelmünkre nem lehetett panasz, 13 pontot engedtek a Jags-nek, amivel összejöhetett volna a győzelem. Mindezt úgy, hogy a legveszélyesebb passzsiettetőnk, Olivier Vernon hiányzott. Tovább folytatta az előszezonban mutatott remeklését Kerry Wynn, aki beírhatott magának 0,5 sacket. Nagyjából sikerült blokkolni a futójátékot, igaz volt egy play amelyben meglódult Blake Bortles, de nem ezen múlott a győzelem. Ha így folytatjuk, akkor imádni fogjuk ezt a védőfalat, akik ellen nem lesz könnyű dolga a futóknak. Élményszámba ment Janoris Jenkins interceptionje és Eli Apple is helytállt. Kellemes meglepetés volt a defense, nagyon bejöttek James Bettcher számításai, kihozta a játékosaiból a maximumot.

A special team... Többen is tartottak Aldrick Rosastól, aki helytállt ezen a délutánon, mindhárom kísérletét értékesítette. Riley Dixon játékával sem volt probléma, de a returnereket kissé túlgondolta Dave Gettleman. A keretszűkítéskor érkezett Kaelin Clay, aki Hunter Sharpot váltotta és az akarásnak nyögés lett a vége. Érthető, hogy bizonyítani akar, de 50 másodperccel a vége előtt inkább fogadja el a fair catch-et, de ne menjen bele a kétes szituációkba. Oké, nem lett volna sok esély arra, hogy a támadóink megfordítsák a mérkőzést, de azért jó lett volna még egyszer Manningéket a pályán látni, nem?

Előzetesen sokan elfogadták volna ezt a szoros vereséget, de biztosan mindenki keserű szájízzel kelt fel a képernyő elől. Elsősorban a fegyelmezetlenségekre gondolok itt, túl sok volt a büntetés, ráadásul az előszezonban nem volt ezzel probléma. A másik a mérkőzés végi fumble, fájó így befejezni a szezonnyitót. Összességében látható az előrelépés tavalyhoz képest, azonban a mai kép szerint nem szabad a rájátszásról gondolkodnunk (ne feledjük, egy irányítócserére vagyunk/voltunk a teljes rebuildtől). A következő hetek fogják beárazni a mai játékunkat, én úgy érzem, hogy a Jacksonville sem játszott úgy, mint aki a Super Bowlba készül. Az azonban látható volt, hogy sokkal előrébb tartanak az építkezésben és abban az esetben ha a többi erős csapat ellen is versenyben leszünk, akkor a meglepetés is összejöhet, de erre kevés esélyt látok, így inkább maradjunk két lábbal a földön. Ha nem tudja megismételni a tavalyi jó játékát a Jaguars, akkor könnyen lehet, hogy idén is több kellemetlen meglepetésben lesz részünk.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu