Szavazás

Facebook oldaldoboz

Twitter

Egy nap alatt három játékost szerződtetett a Raiders

2018.09.13. 20:15 | nflfan | komment

Címkék: szerződés oaklandraiders szabadügynökök johnathanhankins martavisbryant clintonmcdonald

A jelek szerint a stábban belátták, hogy a kedd hajnali teljesítmény után változásokra van szükség. Két játékos érkezett a védőfalba és egy héttel az elküldése után visszatér Martavis Bryant. A mérkőzés után sokan támadták Jon Gruden-t és az egész Bryant ügy miatt biztosan nem lett több rajongója.

Tegnap elsőként bejelentették, hogy szerződtették Jonathan Hankins-t aki a szabadügynökpiac legjobb defensive tacklejének számított. Hogy helyet csináljanak számára az 53 fős keretbe elküldték Shilique Calhoun defensive endet aki a két évvel ezelőtti harmadik körös választott volt.

A jelenleg 26 éves Hankins-t a 2013-as Draft második körében választotta ki a New York Giants majd tavaly az Indianapolis Colts játékosa volt. Hároméves pályafutása során 184 tacklet, 12 sacket és 3 kierőszakolt fumblet szerzett.

Gruden a Rams elleni vereséget követően megmondta, hogy nagyobb nyomás kellett volna az irányítóra és a futó ellen sem védekeztek megfelelően. Így Hankins mellé még egy defensive tacklet szerződtettek tegnap. Az új játékos pedig Clinton McDonald lett.

A védőfalember már a 10. szezonját kezdi és eddig négy csapatnál is megfordult (bár a Broncos-tól elküldték mielőtt tétmérkőzésen is pályára léphetett volna). 240 tackle, 19 sack, 2 megszerzett fumble és 4 interception fűződik a nevéhez.

Végül pedig bejelentették Martavis Bryant visszatérést. Az elkapót az idei Draft közben érkezett egy harmadik körös választásért cserébe de a végső keretszűkítést nem élte túl. A tervek szerint Bryant már játszani is fog a hétvégén de az NFL vizsgálja tiltott szerek használata miatt amelyért akár az egész szezonról eltilthatják.

Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr4514238813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.