Az első két mérkőzés alapján Super Bowlba jut a Bengals és Andy Dalton lesz az MVP

Legalábbis a számok szerint. Az év elején mindenki biztosra vette, hogy a Cincinnati Bengals meneszti régóta regnáló vezetőedzőjét Marvin Lewis-t de a HC végül megtarthatta a posztját és meglepésre nagyon jó formában kezdték az idei szezont.

Az első mérkőzésen idegenben 34-23-ra legyőzték az Indianapolis Colts csapatát majd péntek hajnalban ugyanilyen arányban győztek hazai pályán a csoportrivális Baltimore Ravens ellen. Az utolsó csapat amely legalább 34 pontot szerzett az első két mérkőzésén az a 2013-as Denver Broncos volt akik Super Bowl-t játszottak a szezon végén.

Andy Dalton pedig a Ravens elleni mérkőzés első félidejében négy touchdown passzt amit párhuzamba állítottak Matt Ryan-el. A Falcons irányítója a 2016-os alapszakasz utolsó fordulójában passzolt 4 TD-t az első félidőben és a szezon után megválasztották a Legértékesebb játékosnak.

Két forduló után nehéz messzemenő következtetéseket levonni de ha kiragadjuk ezt a két mutatót akkor Andy Dalton lesz az MVP és februárban Super Bowl-t játszik a Bengals majd amelyet a két példa szerint el fognak veszíteni. Persze a végső sikerhez elsőként Lewis vezetőedző első playoff győzelme szükséges mert eddig 0-7-es playoff mutatóval rendelkezik.

Fotó: bengals.com