A nyeretlenek összecsapásán a Kékek emelkedtek felül

Nem vagyunk már nyeretlenek, a harmadik héten megszereztük az első győzelmünket a Houston Texans vendégeként. Erős első félidőt mutattak be a játékosaink, majd a fordulás után visszaesett a játékunk színvonala, de a kulcsszituációkat sikerült jól megoldani, így hátradőlhettünk a végén.

Egy mezőnygól után a Texans szerezte meg a vezetést, de nem tartott sokáig az előny, hiszen még az első negyedben egy futás után megszerezte Saquon Barkley karrierje második touchdownját. Rólunk szólt a következő negyed, hiszen Aldrick Rosas két mezőnygóljával, valamint Rhett Ellison TD-jével 20-3-ra növeltük az előnyt. Ugyan engedtünk még egy mezőnygólt, de korrekt előnnyel mehettünk a szünetre, ráadásul mi kezdtük a második játékrészt. A jó játékot sajnos nem sikerült megismételni, egy FG és egy touchdown után 20-15-re jött fel a Houston, így úgy mentünk neki az utolsó öt percnek, hogy mindenképp hat pontos támadással kellett zárnunk. Ez össze is jött, a drive végén Sterling Shepardot találta meg Manning az end zone-ban.

Végre azt az Eli-t láttuk akiben titkon bíztunk az előszezonban, hiszen végig pontos volt, mindössze négy átadást hibázott el. 100 yard felett zárt Odell Beckham Jr. és Sterling Shepard is megmutatta miért tartozik a liga legjobb slot elkapói közé. Remélhetőleg többször is képesek lesznek ilyen teljesítményre a játékosaink és talán Evan Engram sérülése sem súlyos, mert rá is komoly szükségünk lesz még. Saquon Barkley is megmutatta képességeit, hihetetlenül nehéz őt levinni a földre, rendre meghiúsítja az első szerelési kísérletet. Több remek futást és két nagy elkapást is bemutatott, pedig az elején az ő lábát is ki akarták ütni... A támadófal olyan amilyen. Nagyot sikerült előrelépni az összhangban, az elejét jól megoldotta az O line. Szórtátok a lájkokat arra a bejegyzésre amely közölte a hírt, hogy Ereck Flowers helyett Chad Wheeler lesz a kezdő right tackle, de a helyzet az, ahogy írtam és mondtam is a meccsnézésen Wheeler sem jobb Flowers-nél csak szimpatikusabb. Nem akarom őt bántani, hiszen még egy leharcolt J.J. Watt ellen sem volt könnyű dolga, de nagy meglepetés kellene ahhoz, hogy korrekt kezdő szintre fejlődjön fel.

Már korábban leírtam, hogy a körülményekhez képest elégedettek lehetünk a védelemmel és ezt tartom. Továbbra is hiányzik Olivier Vernon, illetve Eli Apple sem léphetett pályára, ráadásul sosem egyszerű egy szisztémaváltás, szóval büszkék lehetünk arra, hogy csak az utolsó negyedben szerzett touchdownt a Texans. Több olyan játékot is láthattunk ahol üresen hagytunk egy elkapót, főleg WIll Fuller örülhetett ennek, de az újonc Jordan Thomas is köszönte az ajándékot. A harmadik negyedben nem nagyon volt nyomás Watsonon, amit jól ki is használt, sajnos nagyon inkonzisztens a passzsiettetésünk. Azért emeljük ki Lorenzo Cartert és B.J. Hillt, akik az első sackjüket szerezték a profik között. A két labdaszerzésről is beszélnünk kell, először Kerry Wynn erőszakolt ki egy fumble-t, majd Alec Ogletree-től láttunk egy INT-t az end zone-ban. Kár, hogy az offense ekkor aludt, mert hamarabb el lehetett volna dönteni a meccset.

Vereséget várt a közvélemény, de sikerült felborítanunk a papírformát és sokat javultunk a Cowboys elleni vereséghez képest. A tavalyi játékot idézte a múlt heti produkció, de ma azt láttuk, hogy ez már egy másik csapat, szinte végig sikerült kontrollálni a mérkőzést és egy lélektanilag is fontos győzelmet szereztünk. Tudtuk, hogy lesznek hibák és azt is, hogy vannak hiányposztjaink, de ha sikerül megismételnünk az első félidőben mutatott játékunkat, akkor sok csapat dolgát fogjuk megnehezíteni és szinte biztosan nem az elsők között fogunk választani a drafton.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu