Facebook oldaldoboz

Twitter

Inkább a két hete szerződtetett veterán irányítót kezdetik Nathan Peterman helyett

2018.10.17. 20:23 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz indianapoliscolts buffalobills derekanderson seanmcdermott nathanpeterman joshallen

Josh Allen sérülése miatt a Buffalo Bills szerződtette a veterán Derek Anderson-t. Előzetesen mindeki arra számított, hogy Anderson azért érkezett, hogy mentorálja Allen-t de Sean McDermott ma bejelentette, hogy a két hete szerződtetett irányító fog kezdeni a hétvégi Indianapolis Colts elleni mérkőzésen.

Az utóbbi években ritkán beszéltek annyit tartalékirányítóról mint Nathan Peterman-ről (főleg ilyen játék mellett). A második profi szezonjában járó irányító többször is lehetőséget kapott de mindannyiszor csődöt mondott. Az edzői stáb bizalma megvolt az irányítóval szemben de valamiért nagyon nem akar működni ez a Peterman projekt.

Tavaly amikor először volt kezdő az NFL-ben egy félidő alatt 5 alkalommal is sikerült eladnia a labdát. Idén sem túl rózsás a helyzet, eddig 85 passzolt yardnál (ezt 30 passzkísérletből szedte össze), 1 TD-nél, 4 interceptionnél tart és egy borzasztó 16.7-es irányítómutatót tud felmutatni.

A jelek szerint a Bills stábja is kezd lemondani a játékosról és inkább a veteránnak szavaznak bizalmat. Anderson az eddigi 15 éves pályafutása során 4 csapatot megjárt, 10.413 passzolt yardot szerzett és 60-60-as TD-indetception arány ért el.

A jelenlegi káosz mellett Buffalóban valószínűleg már mindenkinek hiányzik az offseasonban eltradelt Tyrod Taylor aki jelenleg Baker Mayfield mögött csak tartalék a Cleveland Browns csapatánál.

nfl.com, Fotó: twitter.com

raiders_hungary_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr2814307437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.