Szavazás

Facebook oldaldoboz

Twitter

Melyik vezetőedzőt rúghatják ki legközelebb?

2018.11.02. 08:57 | nflfan | komment

Címkék: newyorkgiants arizonacardinals tampabaybuccaneers miamidolphins denverbroncos adamgase patshurmur dirkkoetter stevewilks vancejoseph

Az utóbbi években viszonylag kevés vezetőedző volt akinek szezon közben köszönték meg a munkáját de az idei év rendhagyó lehet ebből a szempontból. A Cleveland Browns hétfőn kirúgta Hue Jackson-t ami nem volt meglepő mert a harmadik szezonjában járva 3-36-1-es mérlegével a modern éra legrosszabb vezetőedzője volt. Azonban lehet, hogy Jackson csak az első volt.

Jelenleg Dirk Koetter, Vance Joseph és Steve Wilks hármasa alatt inog leginkább a kispad. Koetter a Tampa Bay Buccaneers-el megnyerte az első két mérkőzését de az utolsó 5 mérkőzésén csak 1-4-es méreget ért el. A gyenge teljesítmény mellett láthatóan káosz uralkodik a csapaton belül amit jól mutat Jameis Winston és Ryan Fitzpatrick cserélgetése is.

Joseph Broncos-a 3-5-ös mérleggel csoportjuk harmadik helyén állnak de esélytelenek rá, hogy befogják a Kansas City Chiefs csapatát. A vezetőedző másfél szezonját eddig az irányító problémák határozták meg, amit valamennyire helyre hozott Case Keenum, de és a hírek szerint ha nem fog bekövetkezni valami hatalmas változás akkor a szezon vége előtt távozni fog.

Wilks helyzete érdekesebb mert Őt csak az év elején nevezték csak ki az Arizona Cardinals élére. Eddig két győzelmet szereztek és a védelem még úgy ahogy rendben van de a támadóegység minden mutatóban a liga utolsó helyén áll.

Az esélyeket tekintve a hármast Adam Gase és Pat Shurmur követi. A Miami Dolphins-tól keveset vártunk a szezon előtt ahhoz képest meglepetés, hogy 4-4-es mérleggel állnak de ez is kevés lehet Gase-nek a posztja megtartásához.

Wilks-hez hasonlóan Shurmur-t is a szezon elején nevezték ki de bőven a várakozások alatt szerepel a New York Giants is. Tavaly a Minnesota Vikings támadó koordinátoraként csodát tett de az első nyolc mérkőzésen csak egy győzelmet szereztek és elég kilátástalan játékot mutattak eddig.

raiders_hungary_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr4314339367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.