A Panthers elküldte C.J. Anderson-t

A szezon első pár hónapjában már tisztán látszott, hogy a running back C.J. Anderson nem sok szerepet kap a Panthers csapatában, ez pedig nem az volt, amit elképzelt, amikor egy éves szerződést írt alá. A Panthers hétfőn lemondott Anderson-ról, így a 11. hét előtt lehetőséget adtak neki arra, hogy egy új csapatban nagyobb szerepet kapjon.

"Amikor leigazoltuk C.J.-t a tavasszal, nagyobb szerepre számított, mint amit kapott és őszintén szólva abban az időben mi is így láttuk." mondta a general manager Marty Hurney. "De Christian McCaffrey-nek fontos szerepe van ebben az offense-benés sok játékot kap, szóval úgy döntöttünk, hogy ez lesz a legjobb minkét fél számára."

Anderson a karrierjének első öt évét a Broncos csapatában töltötte, akik az első 1000 futott yardos szezonja után elküldték. Ezután igazolt a Carolina csapatához, ahol arra számított, hogy hatékony társa lehet a running back Christian McCaffrey-nek.

"Azt hiszem, ez a játék passzol hozzám a leginkább, a stílusomhoz és a játékomhoz." mondta Anderson májusban , amikor aláírta a szerződését.

De a Panthers úgy döntött, hogy a tavalyi draft nyolcadik helyén választott játékost favorizálja, aki egy igazi igásló, McCaffrey a kilenc meccsen a támadójátékok 96,3 százalékában a pályán volt, ez a legtöbb az NFL-ben a futók között.

Anderson átlagban csak hat snap-et kapott meccsenként. 24 futásból 104 yardot szerzett, az egyetlen elkapása egy 24 yardos touchdown volt.

A Carolina nyilvánvalóan McCaffrey-re támaszkodik, aki összesen 1018 yardot és nyolc touchdown-t szerzett idén. Már most több alkalommal futott a labdával (123) és több futott yardot szerzett (579), mint a teljes újonc szezonjában.

"Mindenki látta ezt. Christian egy olyan játékos, aki tökéletesen illik ebbe az offense-be." mondta Hurney. "Bármilyen down szituációban használható, mindig a pályán van és nagyon jó érzéseink vannak vele kapcsolatban."

McCaffrey mögött most Cameron Artis-Payne van a depth chart-on, aki csak kétszer volt aktív ebben a szezonban és még egyszer sem kapott labdát. Artis-Payne, akit az ötödik körben választottak ki 2015-ben, karrierje során a 99 futásból 422 yardot és négy touchdown-t szerzett. Nem kapott sok lehetőséget, de a Panthers bízik abban, hogy képes pályára lépni, ha szükség van rá.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu