Facebook oldaldoboz

Twitter

Greg Olsen a sérült tartalék listára került

2018.12.05. 22:24 | nflfan | komment

Címkék: sérülések carolinapanthers gregolsen sérültlista

A tight end Greg Olsen 2018-as szezonja hivatalosan is véget ért. Olsen, aki vasárnap rásérült a műtött jobb lábára a Buccaneers ellen, szerdán a sérült tartalék listára került. "Annyi mindent kihoztunk belőle, amennyit csak tudtunk." mondta Olsen. "Végül a lábam azt mondta, elég volt.

Az idei szezon első meccsén Olsen-nek ugyanaz a csontot tört el a lábában, amely miatt 2017-ben kilenc meccset ki kellett hagynia, de mindössze három meccset kellett kihagynia és visszatért a keretbe.

Idén összesen 27 elkapással 291 yardot és négy touchdown-t szerzett a 9 meccsén.

"Ez kemény - 10 évig nem igazán volt semmi, most van egy kis sérülés, ami miatt a két szezon jó részét ki kellett hagynom, ez frusztráló." mondta Olsen, aki kilenc szezon alatt minden meccsen játszott egészen addig, amíg el nem tört a lába 2017-ben.

A Tampa Bay elleni vereség után a háromszoros Pro Bowler megkérdezték, hogy ez a legutóbbi visszaesés a karrierjének a végét jelenti-e.

"Mindig könnyű döntéseket hozni, amikor padlón vagy, vagy frusztrált vagy. Majd meglátjuk." mondta Olsen. "Össze kell raknom ezt a lábat. A lábam már régóta nem a régi. "

Az elkapó Mose Frazier a gyakorló csapatból bekerült az aktív keretbe Olsen helyére, az elkapó DeAndrew White-ot pedig leigazolta a Panthers a gyakorló csapatba.

A Panthers még egy változtatást eszközölt a gyakorló csapatban, leigazolták a safety Kai Nacua-t és elküldték a cornerback Josh Thornton-t.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhu.blog.hu/api/trackback/id/tr7114439720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.