NFL HUNGARY

2018.jún.23.
Írta: nflfan komment

Safety poszton játszik a Texans kezdő cornerbackje

Kareem Jackson már hosszú évek óta a Houston Texans secondary meghatározó részét képzi ami az idei szezonban sem fog megváltozni de másik poszton kell majd bizonyítania a védőnek. Jackson a tervek szerint cornerback helyett safety poszton szerepel majd az idei szezonban.

Tovább

A Giants offseason értékelése

Mozgalmas offseasont élünk meg, hiszen a tavalyi idény közben elbocsátottuk a head coach Ben McAdoo-t, illetve a GM Jerry Reese is lapátra került, így nemcsak a játékoskeretben történtek változások. Ugyan nem volt akkora hely a fizetési plafon alatt, mint két éve, de így is akadt némi mozgástér a…

Tovább

Jay Ajayi az Eagles kezdőjeként vág neki az edzőtábornak

A Philadelphia Eagles running backjénk, Jay Ajayi-nak igen jól sikerült az offseason eddigi része. A csapat tegnap fejezte be a mini edzőtábort és az utolsó napon Doug Pederson vezetőedző megerősítette, hogy Ajayi a depth chart élén várja az edzőtábor kezdetét. A kezdő poszt végleges elnyeréséhez…

Tovább

Saquon Barkley vezeti a mezeladási listát

A jelek szerint a New York Giants szurkolói elégedettek az idei elsőkörös választottjukkal ugyanis Saquon Barkley running back nevével ellátott mezek a legkelendőbbek. A Barkley nevével ellátott mezek olyan jól fogynak, hogy nem csak ezen a héten és ebben a hónapban vezeti az eladási listát hanem az…

Tovább

El kellene tradelni DeSean Jackson-t?

Egyre többet hallani és olvasni erről. A felvetés alapjául természetesen az szolgál, hogy Winston és a tavaly igazolt elkapó között nem annyira működött a kémia 2017-ben, mind amennyire azt Tampában megálmodták. Jelen helyzetben az van, hogy egy június 1-je utáni (amin már túlléptünk) trade esetén a…

Tovább

A 49ers elküldheti a két évvel ezelőtti elsőkörös választottját

A két évvel ezelőtti kiválasztásakor még feltradeltek érte most azonban elküldhetik a támadófalembert. Joshua Garnett guardért a San Francisco 49ers akkori vezetősége (Trent Baalke general manager és Chip Kelly vezetőedző) átadta a második, negyedik és hatodik körös választását de a hírek szerint…

Tovább
süti beállítások módosítása