Tényleg hiba volt Daniel Carlson draftolása?

A kickerek az NFL-ben kicsit olyanok, mint a kapusok a labdarúgásban, ha hibáznak az meglátszik az eredményjelzőn. Ennek ellenére az értékük a ligában minimális, amit az is jól mutat, hogy eddig két csak “modern” kickert választottak be a Hírességek Csarnokába. Az egyik Jan Stenerud volt, a másik pedig – a Vikings-et is megjárt – Morten Andersen. Pont ezért a csapatok nagyon ritkán dratfolnak rugót, ha viszont egy kickert kiválasztanak a drafton, az bizonyára nagyon tehetséges.

A Vikings az elmúlt 40 évben csupán két rugót draftolt, akik közül az egyik Blair Walsh volt. A fiatal kickert a 2012-es draft 6. körének 175. helyén hozta el csapatunk GM-je, Rick Spielman. Walsh első két szezonja nagyszerűen sikerült (61/68 FG, 89.71%), ám a 2014-es szezontól a teljesítménye egyre inkább kezdett visszaesni, aminek a csúcspontja a 2015-ös Seahawks elleni Wild Card mérkőzés volt. 2016-ban még kapott kilenc mérkőzést a bizonyításra, ám a 75%-os FG mutató (12/16) és a 78.9%-os extra pont mutató (15/19) végleg megpecsételte a sorsát. 2017-ben aláírt a Seattle Seahawks csapatához, ám ott sem sikerült maradandót alkotnia (21/29 FG, 72.4%). Ezt követően már senki nem alkalmazta a ligában és nagy valószínűséggel véget ért az NFL-es karrierje.

És most lássuk Spielman második draftolt rugóját, aki nem más mint Daniel Carlson. Az Aubrun fiatal tehetsége, a tavalyi draft 5. körének 167. választásával került csapatunkhoz. És hogy miért figyelt fel rá csapatunk szakmai stábja? Íme az egyetemi évei alatt elért teljesítménye:

Tehát láthatjuk, hogy 114 mezőnygól kísérletből 92-őt értékesített (80.70%), az extra pontoknál pedig 100%-os volt. Lehet hogy ez a 80.70% nem tűnik olyan bődületes számnak, de akkor most nézézzük meg az alábbi videót, ami rögtön meg fogja változtatni a véleményünket:

Na de akkor lássuk Carlson – nem túl hosszú – Vikings-es karrierjét. A 49ers elleni nyitómeccsen egy mezőnygólt és három extra pontot értékesített, ami után következett a Packers elleni mérkőzés a Lambeau Field-en, ami egyben Carlson bukását is jelentette. Történt ugyanis, hogy a fiatal rugó 3, azaz három mezőnygól kísérletet is hibázott, melyek közül kettőt a hosszabításban. A a harmadik elhibázott rugása 4 másodperccel a hosszabítás vége előtt, 29-29-es állásnál történt, így a mérkőzés végül döntetlennel zárult. Az újonc kickernek nem volt maradása, így másnap ki is vágta a csapat, így ment a kukába egy 5. körös draft cetli.

A 8. hét előtt az Oakland Ridersnél úgy döntött hogy leigazolják Carlsont, mivel a kezdő rugójuk Mike Nugent megsérült, Matthew McCrane pedig egyszerűen pocséknak bizonyult. Carlson ahogy felvette a fosztogató mezt, egyből megmutatta hogy mire képes valójában:

10 mérkőzésen egyetlen elhibázott mezőnygól kísérlet (16/17, 94.12%) és 18/18-as extra pont mutató.

És akkor most próbáljunk megválaszolni a címben feltett kérdést… véleményem szerint nem volt hiba a draftolása, mert egy kivételesen tehetséges, erős lábú rugóról beszélünk, akinek az egyetemi teljesítménye nagyon impozáns volt, viszont – mint sok újonc – a teljesítési kényszer alatt összeroppant a Lambeau Field-en. A csapatnak pedig nem fért bele, hogy még 2-3 mérkőzésen ilyen teljesítményt nyújtson. Oaklandben a szakmai stáb tisztában volt azzal, hogy nem fognak playoff helyért küzdeni, így megteremtették Carlsonnak a tökéletes környezetet arra, hogy nyomás nélkül megmutathassa azt, hogy valójában mire képes. Kíváncsi vagyok hogy ezek után mi lesz Mike Nugent sorsa, hiszen a két játékos fizetése között majdnem fél millió dollár a különbség, na nem mintha a Raidernek anyagi gondjai lennének…

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: vikingswire.usatoday.com