Draft Room - Elkapók

Kezdjük a sort a prospect ismertetőkre fordulva, az idei évfolyam legkiválóbbjaival, ami a WR-eket illeti. A Ravens szempontjából lehet itt álmodozni a már-már hihetetlen paraméterekkel rendelkező D.K. Metcalfról, de nagy valószínűséggel ezek a vágyak az ábránd szinten halálra is vannak ítélve. Na de se baj, ezen a poszton több olyan játékos is van, akik szintén jó kvalitással rendelkeznek, ám nem valószínű, hogy elkelnek az első kör elején-közepén. Több szakoldal rangsorolását is megnéztem, az elkapókra szűkítve, és a CBS által gyártottal tudtam leginkább azonosulni, 1-2 módosítással persze. Nézzük tehát, kikre is gondolok (a szokásos hármas tagolást ebben a témában is célszerűnek látom)!

1. WR A.J. Brown, Ole Miss

   Monstrum Metcalf után a másik Mississippiből érkező elkapó srácról is érdemes lehet beszélnünk, sőt nálam konkrétan D.K. után A.J. következik a rangsorban. Valamiért sokat várok ettől a 21 éves fiútól, és úgy érzem, kifejezetten passzolna a Ravens rendszerébe. Ez igaz lehet persze más csapatok szisztémáira is, azonban ha rossz helyre kerül, hamar befuccsolhat ígéretesnek induló NFL karrierje. Felépítése, sebessége első ránézésre nem mondható átlag felettinek, de játékintelligenciája számomra szinte páratlan, ami az ide classt illeti. Útvonalait gyorsan és jól futja meg, elkapás után rengeteg plusz yardot tud szerezni. A középhosszú passzoknál igen jól lehetne őt használni. Viszont, mélységi átadásoknál nem bevethető első számú opcióként, valamint a neccesebb labdákat sem lenne túl indokolt felé megindítani. Lamart ismerve ez viszont nem hangzik feltétlenül túl jól. Könnyen lehet, hogy bent marad a második körre is, ezért egy hátra trade után is elérhető lenne. Ha a középső útvonalakon akarunk gyors, fineszes játékokat villantani jövőre is, ő mindenképp tökéletes választás lenne számunkra.

A.J. Brown #1

2. WR Marquise Brown, Oklahoma

   Brown a fentebb említett kollégájával (és névrokonával) szemben kifejezetten mélységi célpont, ezeken az útvonalakon tudná kamatoztatni tudását, na meg eszméletlen sebességét. Technikailag jól képzett, a gyorsasághoz szintén kiváló szeparálódási képesség, lábmunka és lekövethetetlen testcselek társulnak. Gyorsaságával szinte bárkit meg tud verni, viszont az 50-50-es átadások során az ő megjátszása sem számít életbiztosításnak. Simán első kör közepi-végi várományos ő is, de biztos vagyok benne, hogy nagyon összehangolt edzésmunka kellene ahhoz, méghozzá jó pár hónapig, hogy összeszokjon másodéves irányítónkkal. Ezen kívül jelenlegi fizikai paraméterei sem győznek meg arról, hogy egyből nagy spíler lenne a profik között. Viszont mélységi célpont mindenképp fog kelleni a rosterre, akkor már miért ne lehetne egy ekkora reménységgel próbálkozni?

Marquise Brown #5

3. WR N’Keal Harry, Arizona State

   Harry leginkább a sötét ló kategóriájába esik nálam az idei elkapókat nézegetve. Nála a testfelépítéssel nincs probléma (193 cm, 97 kg), a nehezebben behúzható passzok sem jelentenek problémát számára, azonban gyorsasága nem az igazi. Az útvonalfutást tekintve is inkább közepesnek mondanám, a red zone szitukban sajnos nem valószínű, hogy tényező tud majd lenni, de a testcseleket, hirtelen megállásokat ő is baromi jól használja, ezzel kiegészítve nem túl káprázatos végsebességét. Nyilván kitaláltátok már, ha ég a ház és gyorsan kell a first down, akkor felé bátran meg lehet indítani a bombát, akár rövid, akár hosszabb átadásról is legyen szó. Valószínűleg bent lesz még, mire ránk kerül a sor, illetve a már oly sokat emlegetett hátra csere után sem tartanám rossz megoldásnak Harry kiválasztását.

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary